Az edzőtábor második hetének nyertesei

NYERTESEK

James White, RB, New England Patriots

A késői körös újoncok közül az egyik legígéretesebb a New England Patriots fiatal running backje James White. A csapattársak, az edzők és a média is nagyon elégedett a White-tól látottaktól a harmadik downos playeknél. Az edzéseken rengeteget gyakorolta a rövid yardos szituációkat ami miatt lecsökkenthetik Stevan Ridley pályán töltött idejét.

Brandin Cooks, WR, New Orleans Saints

A Saints 20 éves elkapóját elsőkörös választott révén sem sztárolta túl a média de az utóbbi héten változott a helyzet. A csapat edzőtáborának egyik legnagyobb sztárjává vált az utóbbi időben.

Kenny Britt, WR, St. Louis Rams

Múltját ismerve nehéz volt elképzelni, hogy Britt a csapatváltást követően rövid idő alatt bekerül majd a kezdőcsapatba de az edzőtáborban mutatott teljesítményével ez sikerült neki. Az első nem hivatalos Rams depth charton Britt a kezdő elkapó.

Mike Williams, WR, Buffalo Bills

Az offseasonban szerződtetett elkapó az edzőtáborban mutatott kiváló teljesítményével hamar megelőzte a Bills tavalyi második körös elkapóját Robert Woods-t és a csapat elsőszámú elkapója lett. 

Matt Schaub, QB, Oakland Raiders

Az előre beharangozott Oakland-i nagy irányítópárharc végül elmaradt, a veterán Schaub végig kitűnően teljesített míg az újonc Derek Carr hullámzóan teljesített az eddigi edzéseken. Carr-nak egy brutálisan erős offseason kell, hogy a Raiders edzői meggondolják magukat de még így is Schaub lesz a kezdőjátékos az alapszakasz elején.

Steve Smith, WR, Baltimore Ravens

A veterán elkapó 13 év után elhagyta a Panthers csapatát és új állomáshelyén is rögtön megcélozta a kezdőcsapatot. A jelentések szerint a robbanékony játékossal nagyon sok hosszú játékot gyakoroltattak amiből biztosan sokat fogunk látni az előttünk álló szezonban is.

Ronnie Hillman, RB, Denver Broncos

Montee Ball sérülése miatt kihagyja az egész előszezont így a kezdő poszt Hillman ölébe hullott. Bizonyíthat mert rengeteg snapet fog kapni az előszezonban és valószínűleg még az alapszakasz elején is.

Benny Cunningham, RB, St. Louis Rams

A szakértők az újonc Tre Mason-tól várták, hogy nyomást fog gyakorolni a kezdő Zac Stacy-re de az élet máshogyan alakult. Jelenleg már Cunningham Stacy elsőszámú tartalékja.

(nfl.com, Fotó: justblogbaby.com, foxsports.com, thescore.com)