Eljaras Peterson ellen, nem játszik vasárnap

Adrian Peterson_5Sajnálatos hírt kaptunk a pénteki napon, Peterson ellen vádat emeltek, a börtön sem kizárt.

Adrian Peterson ellen vádat emeltek, ugyanis bántalmazta 4 éves gyermekét, legalábbis az orvosi vélemény ez.

Jelenleg eljárás folyik Peterson ellen, aki ugyan azt mondja, hogy ez nem volt súlyos “verés” csak egy sima fegyelmezés. Ennek ellentmond, hogy a 4 éves gyermek lábán, fenekén és kezén is zúzódások és nyílt sebek vannak.

A kisfiú az orvosnak, aki vizsgálta elmondta, hogy Peterson egy faággal ütötte őt meg.

Legfrissebb jelentések szerint a Montgomery County Sheriff hivatal letartóztatási parancsot adott ki ma délután Adrian Peterson-ra.

A Vikings hivatalos közleményben tudatta, hogy deaktiválták Peterson-t, így semmilyen formában nem lép pályára a New England Patriots elleni mérkőzésen.

Íme Peterson ügyvédjének hivatalos közleménye:

Adrian Peterson-t arról tájékoztatták, hogy vádat emelt ellene a Montgomery County főügyészség gyermekbántalmazás miatt. A vád, hogy sérüléseket okozott fiának. Peterson teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, amíg az ügy vizsgálata tart. Adrian egy szerető apa, aki az értékítélete szerint csak fegyelmezte fiát. Elmondta, hogy ő csak azokat az eszközöket használt, amit vele szemben is alkalmaztak a szülei a felnevelése alatt. Peterson soha nem rejtegette, hogy mi történt, teljes mértékben együtt működött a hatóságokkal és önként tanúskodott a törvényszék előtt pár órája. Fontos megjegyezni, hogy Peterson soha nem akart bántani a fiát és sajnálja az akaratlanul okozott sérüléseket.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com