Beharangozó: Saints - Vikings (3. hét)

Preview Vikings-Saints_RegularSeason3_1Gyorsan telik az idő, máris itt a harmadik játékhét, most a New Orleans együttesével küzdünk meg a Mercedes-Benz Superdome-ban.

Vasárnap a jelenleg két vereséggel kezdő New Orleans Saints vendégei leszünk a Mercedes-Benz Superdome-ban. Az, hogy két vereséggel kezdett a jelenlegi ellenfelünk ne tévesszen meg senkit, egyáltalán nem lebecsülendő csapat, még akkor sem, hogy ha azon a bizonyos meccsen kissé szabálytalanul jutottak túl rajtunk a Super Bowl-ba.

Mindkét együttes vereséggel hangolt a múlthéten. A Minnesota odahaza kapott ki 30:7 -re a New England-től, míg a New Orleans 26:24 -es vereséggel távozhatott Cleveland-ből. Borítékolható, hogy mindkét csapat elszántan fog harcolni a meccsen, hiszen mindketten a javításra törekednek.

Ez már a 31. mérkőzés lesz a két fél között, melyen az örökmérleg 20-10 a Minnesota javára. Idegenben 15 meccset játszottunk eddig és abból 8 alkalommal győztesként hagytuk el a pályát.

Adrian Peterson határozatlan ideig el lett tiltva a csapattól, így a következő 4 meccsen biztos, hogy nem számíthatunk rá és a további sorsa is attól függ mi lesz az első tárgyalás eredménye október 8-án.

Éppen ezért továbbra is Matt Asiata csapatunk első számú futója, aki nem a legjobb, de most vele kell beérnünk. Hátha okoz meglepetést a New Orleans rettentő gyenge védelme ellen. Ott van még Jerick McKinnon, aki eddig mindössze 3 futási lehetőséget kapott, amiből 8 yardot szedett össze. Még van egy futónk Joe Banyard személyében, de ő a special team tagja volt már a Patriots ellen is és most is ez a valószínű szereposztás számára.

Matt Cassel csúnyán elrontotta a Minnesota passzjátékát a New England ellen, hiszen 4 alkalommal dobott intercetiont, valamint sok volt a rossz passz is. Ezen mindenképp változtatnia kell és reméljük a kicsit gyengébb Saints védelem ellen már sikerül jó meccset hoznia. Ehhez persze a támadófal nagyon nagy javulása szükséges, mert ez a csapategység egyre csak veszít presztízséből. Azt hittük, hogy mivel sokadik évüket kezdik meg változatlan felállásban és eddig jók voltak, jogosan várhattuk el ugyanezt. Azonban pont az ellenkezőjét nyújtják. Például Matt Kalil, aki pár éve TOP5-s választott volt a Draft-on néha úgy kullog a pályán, mint valami másodosztályból szabadult újonc. Bridgewater-t azért nem említem meg, mert a Vikings-nál azt mondták, hogy addig nem fogják játszatni míg Peterson vissza nem tér. Azt viszont nem tudom, hogy mi lesz akkor, ha Peterson Minnesota-i karrierjének vége. Na de ez még odébb van.

A védelmünkkel nincs igazán gond, sőt tavaly óta rengeteget fejlődött. Bár nem állíthatjuk, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk, mert a kezdő CB-k Munnerlyn és Rhodes is néha csak távolról nézte a Patriots elkapásokat, igaz Rhodes sérüléssel játszott és teszi majd ezt a Saints ellen is. Chad Greeway a hét elején eltörte a kezét ezért szerdán és csütörtökön nem is edzett, csak pénteken állt be limitáltan. Hétvégi játéka kérdéses, így akár lehetőség is nyílhat Audie Cole vagy Gerald Hodges előtt a kezdő szerepre.

Walsh önbizalmát reméljük nem töri le az a blokkolt mezőnygólkísérlet, amit a Patriots végül TD-re váltott, bízunk benne, hogy helyén lesz az esze, illetve a lába.

Az ellenfél legnagyobb fegyvere természetesen a Drew Brees – Jimmy Graham páros, akiket a legjobb duónak is megválasztottak a ligában, na de nem éneklés terén. 

Mark Ingram, David Hawthorne, Marcus Ball és Erik Lorig sem lesz ott a Saints csapatában, mindegyikük sérülése olyan mértékű. Ingram például eltörte a kezét, egy hónapot hagy ki.

Nem lesz könnyű meccs és nem is feltétlenül mi vagyunk az esélyesek, de én személy szerint nem szeretném azt a bóklászást látni, mint a Patriots ellen. AP nélkül sem áll meg az élet és ez egyre inkább így lesz. Menni kell és rendesen teljesíteni. A találkozó magyar idő szerint vasárnap (2014.09.21.) 19 órakor kezdődik.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com