Azzal kezdeném mindjárt, hogy nagyon nehéz lenne bárkit is kiemelni a szeptemberi produkciója alapján, mert nem igazán volt kiugró teljesítmény. Így aztán én elővenném azt a játékost, akinek a színre lépésével a csapat offense-e túljutott egyfajta holtponton és képes volt végre olyan mennyiségű pontot termelni, ami már elég egy mérkőzés megnyeréséhez.  Ő a szeptember 24-én sorainkba visszavett Louis Murphy.

A szélvész gyors wide receiver a Buccaneers csapatához első ízben az idei free agency ideje alatt került. A draft időszakán is túljutva, Mike Evans megérkezése után szerintem sokan úgy gondoltuk, hogy ő lesz a csapat harmadik számú elkapója. Aztán igen tetszetősen szerepelt az előszezon mérkőzések alatt is. Lényegében majdnem hogy ő egyedül az elkapók közül. A training camp ideje alatt a B csapat soraiban Mike Glennon egyik kedvenc célpontja lett. Ezek a dolgok is ebben a hitünkben erősítettek minket.

Egy valaki azonban nem így gondolta ezt. S ez a valaki nevezetesen nem volt más, mint Lovie Smith. Mint derült égből a villámcsapás ért sokunkat a hír, hogy szeptember 7-én Louis Murphy a keretszűkítés áldozata lett. Persze tudtuk, hogy kisebb lábsérüléssel küzd, de mégis azt gondoltuk, több van azért benne, mint a keretben hagyott Chris Owusu, Russell Shepard kettős bármelyikében is. El kellett azonban fogadni a tényt, Murphy repült a csapattól.

Eltelt három forduló és a csapat egésze, beleértve az elkapó részleget is csúfos kudarcot vallott. Teljesen kilátástalan játékot láthattunk és sérülések sokasága tizedelte játékosainkat. Ily körülmények között, készülve a Steelers elleni idegenbeli mérkőzésre Lovie Smith újabb keretváltoztatásra szánta el magát. Kitette Chris Owusu-t és visszahívta a csapathoz Louis Murphy-t. Szeretném azt hinni, hogy ez egy teljesen tudatos lépés volt, mivel az irányító pozícióban is változás állt be idő közben. Josh McCown-t Mike Glennon váltotta, akivel mint azt a korábbiakban is említettem Louis nagyon jól működött együtt a gyakorlások és előszezon mérkőzések idején. Azt ugyanis ti is jól láthattátok Glennon milyen pontatlan, ha az oldalvonal felé kell passzolnia. A pálya közepét azonban jól játssza. Szóval kellett neki egy a pálya közepét erősen támadni tudó slot receiver. Murphy személyében ez megérkezett.

Nem vártuk nagy reményekkel a pittsburghi mérkőzést. Főleg offense oldalon voltunk szkeptikusak. Voltak is hibák szép számmal, de azon kaptuk magunkat mi szurkolók, hogy a támadó egységünk most mintha nem egy helyben topogna és haladunk előre felé. Ezt a változást természetesen a Glennon – Murphy játékkapcsolat eredményezte. Az elkapó hat elkapást bírt csinálni a mérkőzésen, több kritikus szituációt megoldva. Az esetek nagy részében jól szeparálódott a védőktől és labdát átvéve nagy sebességgel termelte a yardokat. Pontosan 99 yardnál állt meg a mérkőzés során. Egy ízben majdnem TD elkapás lett a vége, de az end zone-ba belöbbölt labda kissé mögé érkezett. A bravúr elkapás ugyan nem sikerült, de a mérkőzést eldöntő utolsó drive-ban is az ő területnyerése eredményezte azt az igen kedvező kiinduló pontot, ahonnan Glennon TD passzt tudott adni Vincent Jackson kezébe.

Mike Evans sérülését követően valószínű nagyobb szerepet kap majd a stábtól. Kíváncsian várom, hogy tud-e élni a lehetőséggel, vagy csak egy egy mérkőzéses fellángolást láthattunk. Akár így, akár úgy, a szezon első győzelmének kihagyhatatlan része volt az ő játéka. Emiatt emelném most ki Louis Murphy-t akinek a menesztése majd újra csapatba hívása azt hiszem hűen tükrözi, milyen állapotok uralkodtak itt szeptemberben a csapat háza táján.

Adjuk oda citromdíjunkat is! Citromot tehát a Kalóznak, aki szeptemberben nem más, mint Adrian Clayborn!

Tudom nem túl lovagias egy sérült játékoson elverni a port, én most mégis megtenném. Nem is azért, mert olyan fene nagy bajom van vele. Csupán csak ha Murphy esetére azt mondtam, mennyire jellemző volt a szeptemberünkre az ő sorsa, akkor Clayborn esete azt hiszem hűen letükrözi a Buccaneers elmúlt évtizedét. Egy mondatban ezt így lehetne kifejezni: Nagy remények, folytonos csalódás!

A 2011-es draft első körös választottja is nagy reményekkel érkezett hozzánk, mint azt már sokszor leírtuk. Folyamatos sérülései azonban állandóan meggátolták abban, hogy megmutassa mit is ér és a csapat hasznára legyen. A 2011-es és a 2013-as évben játszott mind a 16 mérkőzésen, viszont 2012-ben összesen hat mérkőzésen tudott pályára lépni s mint ismeretes, az idei évet úgy fejezi be, hogy 1 mérkőzést nem tudott a lefújásig végig játszani. És azokban az években amikor játszott is, emlékezzetek vissza, rendre témát szolgáltattak nekünk az ilyen-olyan kisebb sérülései. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor 100%-os volt.

Clayborn egy darab szereléssel járult hozzá a csapat idei szezonjához és már nem is tesz le többet az asztalra. Idén biztosan nem, de én meglepődnék azon is erősen, ha őt láthatnánk még valaha Buccaneers mezben kifutni a pályára. Reméljük magával viszi azt az évtizedes átkot is, ami őt is beleértve, a csapatot sújtja már oly hosszú ideje!

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com