“Több futójátékra van szükségünk”
A fenti címet olvasván, nem hogy Lovie Smith hozzáértését, de lassacskán épelméjűségét is meg kell kérdőjeleznünk.
Egy tegnap készült interjúban ugyanis nagyon izgatottnak tűnt Charles Sims visszatérése miatt, aki szerinte hamarosan méltó módon helyettesítheti majd Doug Martint. Hisz a Buccaneers-nek több futójátékra lenne szüksége. Így egyrészről nyilvánvalóvá vált, hogy Doug Martin valóban cserealap jelenleg a csapatnál. És nyilvánvalóvá vált, hogy Lovie Smith nem normális. Hisz pont, hogy a konzervatív játék, és a futójátékok állandó, felesleges erőltetése okozza többek között a Buccaneers vereségeit, hétről-hétre. De ő ezt még így 1-6-os mérleggel sem látta be.
A draft ideje alatt két méter magas elkapókat hozott ide, olyan kiválóságokat, mint az első körös Mike Evans, akit az égadta egy világon semmire sem használunk idén. Kap egy meccsen 3-4 passzt, de már azt a keveset is milyen parádésan oldja meg. Ehelyett viszont futkározunk két yardokért, egy fabatkát sem érő támadófal mögött. Most pedig az amúgy remek adottságokkal rendelkező Doug Martin helyett, a harmadik körös újonc Sims fog rohangászni. Charles Sims IR listáról fog visszatérni, és Martin folyamatos “szenvedése” miatt azért várható, hogy előbb utóbb ő is szerephez fog jutni. De mutass nekem egy futót, aki nem fog szenvedni emögött a fal mögött.
Kezd az az érzése lenni az embernek egyébként, hogy Sims valami kulcsfigura a Lovie Smith által elképzelt Buccaneers-ben, hisz már a drafton sem értette senki miért őt választottuk a harmadik körben. Amikor a fal még annyira sem volt “kész” mint most. Jelenleg pedig láthatjuk mennyire összeszedett. Egy a lényeg! Produktívabb futójátékra van szükségünk. Hogy megoldhassuk a third down-okat. (Mert azokat futással kell megoldani ugyebár.)
Íme tehát a Buccaneers 2014-15-ös terve:
- Végy pár méregdrága veteránt, olyanokat is, akiket leginkább kiegészítő emberként használtak. Hátha nem válnak be. Pipa
- Áldozd a draft cetliket kiváló elkapókra, majd építs egy gameplant kizárólag futójátékkal! Pipa
- Szerződtess egy 35 éves irányítót, akit majd egy 34 éves, a karrierje minden területén sikertelen edző fog tanítani. Pipa
- Cseréld el a legjobb elkapódat, okold a futódat a támadófal hiánya miatt, és őt is cseréld el. Majd cserélgess addig míg safety-k nélküli csapatod nem lesz. Folyamatban…
- Végül pedig, ha mindezzel megvagy, az újonc harmadik körös futó, aki még egy alapszakasz mérkőzést sem játszott az NFL-ben, majd megfutkározza messiásként a third down-okat. Pipa
Ez aztán a jövőkép! Lovie Smith, én így szeretlek!
Forrás:
Bucs Blog
