Cruz a sérüléséről és Beckhamről

A hét folyamán több játékosunk is a mikrofon elé állt, így például Victor Cruz is. Elkapónk háttérbe került sérülése és Odell Beckham Jr. remeklése miatt, de már 2015-re koncentrál és egy fantáziadús offense-re készül.

Elsőként csapattársáról beszélt:

"Élvezet nézni Odell játékát. Nagyszerűen szerepel. Kiváló atléta és játékos is. Játéka motiválóan hat, hiszen jövőre én is a pályán leszek és remek dolgokat hozhatunk össze."

Persze újonc csapattársának számos problémával is meg kell küzdenie, hiszen egy pillanat alatt az ellenfél védőinek a célpontjává vált és a pályán kívül is meg kell birkózni a népszerűséggel. Cruz tanácsai a következőek:

"Maradj a földön. Sok olyan ember lesz aki a közeledbe akar férkőzni, együtt akar lógni veled. Maradj azokkal, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy ide kerülj. Ők akkor is foglalkoztak veled mikor fiatalabb voltál és nem volt még semmid sem."

Szó esett elkapónk sérüléséről is. Elmondta, hogy térdét már rendesen tudja mozgatni, azonban a futást még hanyagolnia kell. Több csapattársának is volt már hasonló sérülése, akik segítettek neki. Célja, hogy ott legyen a következő edzőtáborban és jó úton is halad e felé, azonban nem fog semmit elsietni.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: giants.com