A legesélyesebb vezetőedző jelöltek

Ma véget ér az alapszakasz, holnap jön a fekete hétfő és így rengeteg NFL csapat marad majd vezetőedző nélkül. A csapatok (megmaradt) vezetői részéről beindul majd az edzővadászat amelyen szinte egyforma eséllyel indulnak a korábbi vezetőedzők, a jó csapategységet irányító koordinátorok és a csapatukkal jól teljesítő főiskolai/egyetemi csapatok vezetőedzői is. Most is minden évben sejthető kik azok a korábbi vezetőedzők és koordinátorok akik a legnagyobb eséllyel pályáznak rá, hogy a következő szezontól csapatot irányíthassanak az NFL-ben.

Jim Harbaugh (San Francisco 49ers): Harbaugh tulajdonképpen az edzőpiac "rock sztárja" (ahogyan az Oakland Raiders tulajdonosa Mark Davis beszélt róla) és biztosan vezetőedző lesz a következő szezonban. Az egyetlen kérdés az, hogy hol akar dolgozni a Super Bowl-t is megjárt edző. A Michigan Egyetem már fel is kínált egy rekordösszegű szerződést a számára, de a hírek szerint még nem fogadta el az ajánlatot. Az Egyetem vezetői a hétvégén elutaztak a Bay Area-ba ami azért sokat sejtet de egyelőre ne vegyünk mérget rá, hogy Harbaugh elhagyja az NFL-t.

Rex Ryan (New York Jets vezetőedző): Az utóbbi szezonokban teljesen szétesett a Jets így mindenkinek jót fog tenni a váltás. Még nem jelentették be de biztosra vehetjük Ryan elküldését hiszen egy tegnapi jelentés szerint már ki is pakolta az irodáját. Az utóbbi évek sikertelensége ellenére Ryan-t védelmi guruként tartják számon, így a szakértők többsége biztosra veszi, hogy a következő szezonban is vezetőedző lesz az NFL-ben. John Fox-hoz hasonló edzőként tartják számon és neki is egy franchise irányítóra volt szüksége, hogy újra sikereket tudjon elérni vezetőedzőként. Ez nem is annyira elrugaszkodott gondolat, hiszen az első két évében, amikor jól játszott Mark Sanchez Főcsoportdöntőt játszott a Jets.

Todd Bowles (Arizona Cardinals defensive koordinátor): Bowles nagyon jó védelmeket épített fel a pályafutása során amelyek igazán kreatív védekezési sémákkal dolgoztak. Az utóbbi években folyamatosan az esélyesek között szerepel és több vezetőedzői interjún is járt már. Úgy néz ki, hogy az idei az Ő éve lesz. A Cardinals is tisztában van vele, hogy mennyire kapós lesz Bowles így másfél hónapja szerződést hosszabbítottak vele de természetesen minden megoldható.

Dan Quinn (Seattle Seahawks defensive koordinátor): A Seahawks a liga legjobb védelmével rendelkezik és ebben hatalmas szerepe van Quinn-nek. Gus Bradley távozása után egy nagyon jó, de félkész védelmet vett át és igazán Quinn tette fel a koronát a teljesítményre. A piac egyik legkapósabb edzője lesz. Persze ha idén megvárják míg lezárják az évet.

Teryl Austin (Detroit Lions defensive koordinátor): Első szezonja a Detroit Lions vezetőedzőjeként máris egy ligaelit védelmet irányíthatott. Az engedett pontok és összes yard tekintetében második, míg az engedett futott yardok tekintetében a liga első helyén állnak. Egyedül a passz elleni védekezésük minősíthető közepesnek. Egy tehetséges játékosokkal rendelkező csapat élén érdemes lenne kipróbálni Austin-t.

Darrell Bevell (Seattle Seahawks offensive koordinátor): Ilyen szezonok után természetesen nagy esélyesnek számít a címvédő másik egységének edzője is. Mielőtt Russell Wilson edzője lett volna Bevell a Green Bay Packers-nél és a Minnesota Vikings-nál Brett Favre-al dolgozott együtt. A futójátékban nagyon eredményesek a támadóegységei de olyan elsőszámú running backekkel dolgozott együtt mint Adrian Peterson és Marshawn Lynch. Igen sok playnél megmentette a csapatot Wilson mobilitása és kreativitása így olyan csapathoz kellene kerülnie ahol egy ligaelit futóval és egy nagyon megbízható irányítóval tudna együtt dolgozni.

Adam Gase (Denver Broncos offensive koordinátor): Gase-t a liga legjobb fiatal edzőjeként tartják számon és a tavalyi szezont követően is felmerült a neve a vezetőedzői posztokkal kapcsolatban. Első évében rekordokat döntött a támadóegysége és Super Bowl-t játszott a csapatával de Peyton Manning önmagában is egy támadókoordinátor a pályán így azért még óvatosan kell kezelni a kinevezését.

Hue Jackson (Cincinnati Bengals offensive koordinátor): Jackson korábban már volt az Oakland Raiders vezetőedzője és csak egyetlen mérkőzés választotta csak el csapatát a playofftól de az új vezetés végül megvált tőle. A Bengals-nál az évek alatt visszaküzdött magát az élvonalba. Jay Gruden távozása után idén kinevezték offensive koordinátornak, a csapat hullámzó teljesítménye és a sok sérülés ellenére egy használható, jól futó egységet rakott össze.

Pep Hamilton (Indianapolis Colts offensive koordinátor): Az edző a futójátékot leszámítva ligaelit egységet irányított az idei szezonban. Az egyetlen kérdés vele kapcsolatban, hogy egy teljes újjászervezést is sikeresen végre tudna-e hajtani. A Manning-érát követően a már az Arizona Cardinals-t irányító Bruce Arians rakta össze a támadóegységet. Hamilton bőven hozzátette az egység sikerességéhez de nagy kérdés, hogy egy közepes vagy valamivel gyengébb egységgel is sikeres lenne-e.

Jim Schwartz (Buffalo Bills defensive koordinátor): Korábban a nyeretlen Detroit Lions-t vette át és hosszú idő után sikerült bejutni a csapattal a rájátszásba de végül a visszaeső teljesítmény miatt menesztették. A váltás jót tett mind a két félnek és Schwartz a Bills védelmével bizonyította, hogy még mindig ért a szakmájához. Egy tehetséges játékosokból álló csapatnál jól teljesíthetne de nem biztos, hogy a következő szezonban ismét vezetőedző lesz az NFL-ben.

Josh McDaniels (New England Patriots offensive koordinátor): 2010-ben 33 évesen kinevezték a Denver Broncos vezetőedzőjének de ilyen fiatalon még nem állt készen a feladatra. A szakértők véleménye szerint most jött el az Ő ideje és egy újabb esélyt kell adni az edzőnek. Gase-hez hasonlóan McDaniels teljesítményét is némileg beárnyékolja, hogy elit irányítóval dolgozhat együtt. Brady-vel, Manning-el vagy Rodgers-el azért egyszerűbb ligaelit offense-t építeni mint mondjuk a Jaguars vagy a Jets esetében.

Mike Shanahan (Szabaügynök): Régi motoros a szakmában és az idei évet csapat nélkül töltötte. A Denver Broncos-al két Super Bowl-t nyert és legutóbb a Washington Redskins vezetőedzője volt. A Redskins-es időszakát inkább negatívnak semmint pozitívnak kell értékelni még annak ellenére is, hogy Jay Gruden érkezésével sem változott a helyzet. Személy szerint úgy gondolom, hogy az idei rossz szereplésben is benne van a keze hiszen Robert Griffin III gyenge játékáról (sérülten is erőltette a Seahawks elleni playoff mérkőzésen) Shanahan tehet. Az edző elárulta, hogy szívesen visszatérne az NFL-be de csak egy esélyes csapatát ajánlatát fontolná meg. Ez rossz hír a számára hiszen az esélyes csapatoknál nem lesz edzőcsere.

(nfl.com, Fotó: nypost.com, azcardinals.com, freep.com, bengals.com, facebook.com)