Josh McCown-t elküldte a Buccaneers

Egy újabb korszak, és újabb vesszőfutás ért véget Tampában. A tegnapi napon ugyanis elküldték a csapatnál tiszavirágzásnyi időt töltött Josh McCownt.

Az irányító tavaly írta alá két éves szerződését a csapattal, miután egy rövid, ám nagyon meggyőző szezont produkált a 2013-as idényben, Chicago-ban. A Bucs új vezetőedzője, Lovie Smith pedig úgy döntött, a veterán játékos megér egy próbát. Kapott maga mellé pár kiváló égimeszelő elkapót. Akiknek tényleg már csak fel kellett dobni a labdát. Egy futás orientált gameplan-t. Persze az már más kérdés, hogy futás az tavaly nem volt. Meg úgy támadó egység sem igazán. Így az egész nagyszerű tervvel együtt sikerült a Bucs-nak egy 2-14-es mérlegű szezont produkálnia.

McCown egy sérülés miatt csak 11 meccsen lépett pályára. De tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén, hogy ez bőven elég is volt. Sőt sok is! Ezen a tizenegy mérkőzésen 327 passzkísérlete volt, melyből mindösszesen  184 talált célba. (56,3%-os pontosság, 2206 yard, 6,7 yard kísérletenként) A statisztika érdekes része most következik: 11 TD és 14 interception. Az irányító labdabiztonsága szinte a nullával volt egyenlő, ezen felül pedig 36 alkalommal sack-kelték is az elmúlt szezonban. Persze minden bizonnyal az sem segített neki, hogy minden idők egyik legrosszabb támadófala munkálkodott előtte.

A Tampa Bay az irányító elengedésével egyébként nem csekély összeget szabadított fel a költségvetési sapkában. Egész pontosan 5,25 milliót. Így az összeg már 30 milliós nagyságra rúg, ami rendelkezésére fog állni Lovie Smith-nek, hogy a szabadügynök piacon garázdálkodjon. Így jelenleg pedig Mike Glennon lett a csapat kezdő irányítója, több mint valószínű azonban, hogy csak a draft pillanatáig. Ahol ugye szeretett csapatunk fog először választani. McCown elküldését követően pedig egyre nagyobb valószínűséggel irányítót.

Glennon elcserélésével kapcsolatban többször reppentek már fel pletykák. Azonban ez most már elég valószínű, hogy nem fog megtörténni, hisz jelenleg ő az egyetlen irányító a csapat rosterén, akit nyugodt szívvel a pályára is lehet küldeni. Korábban a szintén irányító, Seth Lobato kapott egy határidős szerződést. Azonban ennek meghosszabbítása esetén is egész biztos, hogy a gyakorlócsapatnál ő soha nem fog tovább jutni.

Tampában pedig véget ért ezzel a Josh McCown korszak… egy nagyon szörnyű korszak…

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com