A Raiders elküldte Matt Schaub-ot

Az Oakland Raiders tegnap hivatalosan megvált tartalékirányítójától Matt Schaub-tól. Az irányító elküldésére számítani lehetett, senkit sem lepett meg a bejelentés de a cut csak tegnap vált hivatalossá. A Raiders Schaub elküldésével 5.5 millió dollárt szabadított fel a fizetési sapkából és egyetlen cent halott össze sem maradt utána.

Schaub tavaly egy hatodik körös pickért érkezett a Houston Texans csapatától és kimondottan is kezdő irányítónak szerződtették. A csapat később a Draft második körében azonban kiválasztotta Derek Carr-t aki az edzőtáborban és az előszezon mérkőzéseken lejátszotta Schaub-ot és a Raiders kezdő irányítója volt a tavalyi szezonban.

Schaub elküldésére már januárban is fogadni lehetett de a sorsa akkor pecsételődött meg végleg amikor a múlt héten bejelentették Christian Ponder szerződtetését. Ponder tartaléknak érkezik és Matt McGloin kell megharcolnia az elsőszámú tartalékirányító posztjáért.

Schaub a tavalyi előszezonban vállsérüléssel bajlódott ami meg is látszott a mérkőzéseken sőt az Around The NFL-es Chris Wesseling állítása szerint az irányító már nem rendelkezik NFL kaliberű karral. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a sérülések miatt már nem elég erős a karja a profi ligához.

A tavalyi szezon, a sérülés és a hasonló vélemények miatt nagy valószínűség szerint befejeződött a 33 éves irányító pályafutása. Egyetlen reménye van ha egy fiatal irányítóval rendelkező csapatnak szüksége lenne egy rutinos, mentor szerepet betöltő tartalékirányítóra akkor ott mindenképpen felmerülhetne a neve.

(nfl.com, Fotó: chatsports.com)