Máris véget ért a szezon a Draft harmadik választottja számára

Még igazán el sem kezdődött Dante Fowler profi pályafutása de már véget is ért az újonc szezonja.

Tegnap kezdődött a Jacksonville Jaguars újonc minicampje és egy óra után, egy 11-11 elleni play során megsérült az idei Draft harmadik játékosaként kiválasztott linebackere.

A sérülés súlyossága már az első pillanattól látszott és a vizsgálatok bebizonyították azt amitől a legjo

bban tartottak. Elszakadt Fowler keresztszalagja a bal térdében és így már nem tud pályára lépni az idei szezonban.

Fowler éppen a szintén újonc offensive lineman Watts Dantzler-el küzdött amikor aláfordult a térde.

"Elmentem, hogy bocsánatot kérjek tőle és Ő ezt értékelte. Azt mondta, hogy jó ember vagyok és ez a futball." - nyilatkozta Dantzler az ESPN-nek.

A Jaguars az utóbbi sikertelen évek után a szabadügynök erősítések és a jó Draft miatt bizakodva várta az új szezon kezdetét és egy gyomrossal ér fel a mostani sérülés.

Mindig fájó ha kiesik a legjobb újoncod de arra már szavak sincsenek ha mindez egy óra után történik meg. Fowler sérülése még fájóbb a csapat számára mert a pass rusher a Jaguars legnagyobb hiányposztját jelenti. Chris Clemons eddig is a csapat kezdőjének számított de most az Andre Branch, Ryan Davis párosnak előre kell lépnie és betölteni a Fowler után maradt űrt (ez akkor is igaz ha még egyetlen másodpercet sem játszott).

A vezetőedző Gus Bradley és a general manager David Caldwell párosa harmadik közös szezonjuknak vágnak neki és eddig nagyon elégedettek voltak hiszen a saját képükre alakították a csapatot. Az utóbbi két szezonban összesen csak 7 mérkőzést tudtak megnyerni és mindent el akarnak követni, hogy ne a Top helyek valamelyikén húzzanak a jövő évi Drafton.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com, sporttatistic.com)