A Jets átalakította Brandon Marshall szerződését

A New York Jets a múlt héten átalakította az idei offseasonban megszerzett Brandon Marshall szerződését. Az elkapó pályafutása (újonc idényét nem számítva) leggyengébb szezonját hozta a tavalyi évben és még egyetlen elkapást sem mutatott be a Jets csapatánál de így is fizetésemelést kapott a csapat vezetőségétől.

A szerződésben nem következett be gyökeres átalakítás, a Jets csupán egy kicsit megvariálta a játékos fizetési sapkában elfoglalt helyét. Marshall korábbi szerződése is három évig volt érvényben (ez nem változott) de 24.3 millió dolláros alapfizetése 26 millió dollárra emelkedett.

Marshall-t az idei szezonban 7.5 millió dolláros alapfizetés illette volna meg az idei szezonban. Ez garantált 9 millió dollárra változott. Az alapfizetés 2016-ban 9.5 millió, 2017-ben 7.5 millió dollár lett. A három évre nézve a játékos garantált keresete 1.3 millió dollárral nőtt.

Az elkapó következő feladata Eric Decker legyőzése lesz amivel a Jets elsőszámú elkapójává válna az idei szezonban. Az elkapó poszt megoldottnak látszik de még mindig nem lehet tudni, hogy ki lesz a csapat kezdőirányítója. Bár az igaz, hogy a Decker-Marshall párossal Geno Smith is jobb telesítményre lehet képes.

(nfl.com, Fotó: aol.com)