Miért maradhatott Glennon, Martin és Warhop?

Mint kiderült, a válasz egyetlen emberre vezethető vissza. Ez az ember pedig nem más, mint Dirk Koetter.

Amikor egyértelművé vált, hogy a Buccaneers fogja birtokolni az idei drafton az 1/1-es cetlit, sokan eltemették Mike Glennon-t. Sőt! A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy a következő időszak franchise irányítójának a megszerzésével hamarosan valamelyik más NFL csapat mezében láthatjuk majd. Aztán teltek a hetek és a hónapok, de Mike Glennon még mindig itt van. S nem csak hogy itt van, még arra is komoly esély kínálkozik, hogy a szeptemberi első fordulóban akár ő vezetheti ki csapatunk támadó sorát az új évad megméretésére. Miért alakult így? Egész egyszerűen Dirk Koetter benne is lát fantáziát. Hogy miért is, arra így válaszol:

“Láttam Mike-ot messziről korábban és úgy gondoltam ez a srác ugyanazokat a tulajdonságokat birtokolja, mint Matt Ryan.”

Az Atlanta támadó koordinátori pozíciójában Koetter 3 alkalommal láthatta Mike-ot. Ebből bizonyára a 2013 novemberében Bucs győzelemmel (41-28) zárult mérkőzésen kelthette fel új támadó koordinátorunk figyelmét, hiszen Glennon élete egyik legjobb NFL mérkőzését tudta le. Labdái rendkívül pontosak voltak és eladott labda nélkül zárt 2 TD-vel.

Doug Martin nem tudott bizonyítani az új stábnak tavaly. Ez tény. Az ő neve is sűrűn merült fel azok között, akiktől tán megszabadulna a csapat. Aztán mégsem. Miért? A válasz helyes. Koetter miatt. Az új koordinátor igenis úgy gondolja, hogy hiába Charles Sims, vagy hiába merült fel az FA alatt DeMarco Murray neve, Doug-ban van fantázia. Erről Jason Licht beszélt:

“Dirk miután elkezdte nézni a felvételeket minden játékosunkról, lenyűgözte őt Doug. Amikor ő egészséges egy nagyon hatékony futó.”

Aztán itt van sokunk kedvence, támadófalunk edzője George Warhop. A tavalyi förmedvény után lényegében mindenki egyetért abban, hogy leszerepelt. Ennek ellenére maradt. Egész egyszerűen azért, mert Koetter és Warhop jó viszonyt ápolnak egymással. A jó viszony alapja egy közös munkakapcsolat az 1994-1995-ös szezonból, amikor is a két edző a Boston College Eagles stábjában foglalt helyet, ugyanebben a pozíciókban, mint most Tampában. Akkor egyébként a Boston egy 7-4-1-es mérleggel zárt, az Aloha Bowl-t pedig 12-7 arányban nyerte a Kansas State ellen.

Dirk Koetter kitart tehát hármojuk mellett. Vajon jó döntést hozott?

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com