Bruce Cartert vezető szerepben!

Legalábbis így vélekedik Lovie Smith középső linebackerünkről. Szerinte Bruce Carter kéne, hogy legyen a védelem irányítója.

Bruce Carter volt a Bucs igen csak karcsú szabadügynök piaci tevékenységének egyik kulcs igazolása. Amióta pedig Tampába érkezett azóta az első csapat középső linebackereként gyakorol az edzéseken. Kicsivel korábban Lovie Smith azt mondta róla, hogy egyszerűen természetesnek érzi ezt a pozíciót, annyira otthonosan mozog benne, hogy nagyon gyorsan a Bucs védelmének vezetőjévé kell fejleszteni a játékost.

“Nagyon sok mindent kérünk a linebackereinktől, kezdve a játékok hívásával. Bruce ezt teszi. Jó atletikai képességei vannak. Csak nézd meg a történelmünket a Mike linebackerek terén. Bármilyen jó védelem ott kezdődik. Ő a védelem “irányítója”. Bruce ezt mind tudja is kezelni, szóval izgatottak vagyunk e kapcsán, de úgy gondoljuk le is fog tenni valamit az asztalra. Azt hiszem öt interceptione is volt, szóval igazi playmaker. Ez az amire szükségünk van. – mondta Lovie Smith

Carter Dallas-ból érkezett hozzánk az idei holtszezonban, egész pontosan Rod Marinelli védelmi koordinátor keze alól, ahol egy teljesen a Bucs-éhoz hasonló rendszert alkalmaztak. Carter elmondása szerint ez segített neki beilleszkedni a játékba, de azért merőben más a dolog. Hisz ő Dallas-ban szélső linebackert játszott, és mindentől függetlenül egy új védelmi séma, az egy új védelmi séma, így kétségtelenül szüksége van egy kis időre, hogy elsajátítsa azt.

“Azt hiszem ez sokkal könnyebbé teszi, hogy átfogóan azért ismerem a rendszert. Számomra, mint játékos számára, egy új pozíció megtanulása, – különösen a középső linebackeré – időbe telik, meg kell szoknom, és dolgoznom kell rajta. Hardy (Nickerson) edző remek munkát végez, hogy segítsen nekem ebben, a kulcsfeladataimban, és a támadójáték olvasásában.” – mondta Carter

Carter mielőtt Tampába érkezett, mind a négy szezonját a Cowboys színeiben töltötte el. 32 meccsen volt kezdő, az elmúlt három szezonban, és 57 szerelést mutatott be tavaly, annak ellenére, hogy csak 13 találkozón tudott pályára lépni.

Ha az idei OTA-t nézzük végig a Lavonte David, Danny Lansanah, és Bruce Carter hármas gyakorolt az első számú csapattal. Mint ahogy egyébként ez a sor tűnik az idei védelem legkiegyensúlyozottabb, és legmegbízhatóbb részének is. Ha csak a tavalyi statisztikáikat vesszük alapul. Ez bizony több mint 300 szerelést jelent az ellenfél számára a következő évben, csak a linebacker sortól!

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com