Secret superstar: Devon Kennard

Ugyan előzetesen az offense-től várhatunk jobb játékot, de a védelemben is remélhetőleg láthatunk majd egy-egy jó teljesítményt. A linebacker sort idén is lehúzzák a szakértők, de találunk egy olyan játékost is, aki szép jövő előtt állhat. Ő nem más mint Devon Kennard, akinek a játékát most részletesebben is megvizsgáljuk.

A tavalyi draft ötödik körében választottuk ki a USC linebackerét. Sokoldalú játékosnak tartották, aki több poszton is helytállt, hiszen defensive endként, valamint szélső- és középső LB-ként is kipróbálták. Többen ebben látták a hátrányát is, hiszen sok dologhoz ért, de semmi speciálisat nem tudtak mondani róla ami megdobta volna értékét. Ösztöneivel és pass rusher képességeivel elégedettek voltak, illetve coverage képességei is megfelelőnek tűntek. Kicsit aggasztó volt a sérülékenysége, 2008 óta túl volt egy ACL szakadáson, mellizomszakadáson, csípőműtéten és egy ujjtörésen is.

Sajnos újonc éve is lassan indult be combhajlító izmának sérülése miatt, a 9. hétig egy snapet sem kapott a védelemben. Jon Beason sérülése miatt Jameel McClain lett a MLB, így Kennard előtt megnyílt az út. Ő volt az egyedüli Giants linebacker, aki run defense-ben (+1,1), pass coverage-ban (+1) és pass rush-ban (+3,2) is pozitív osztályzatot kapott a Pro Football Focus-tól, összességében pedig +4,7-es osztályzattal zárt a tekintélyes elemzőoldaltól.

Legnagyobb erőssége a passzsiettetésben rejlett, 4,5 sacket szerzett és a 13-dik leghatékonyabb 4-3-as OLB volt ebben a tekintetben. Nem rossz ahhoz képest, hogy csak az idény második felére vált aktív taggá. Amiben viszont fejlődnie kell, az a pass coverage. Ami felmenti az az, hogy mindössze kilenc alkalommal kellett védekeznie az ellenfél célpontja ellen, így nem áll túl nagy mintavétel a rendelkezésünkre.

Nem kérdés, hogy 2015-ben a kezdőcsapat tagja lesz. Erős oldali linebackerként komoly szerepet kaphat, Spagnuolo agresszív sémája pedig kedveli a blitzelő LB-t. Persze ennél több van Kennardban, hiszen tudja hova helyezkedjen, nagy termete miatt pedig a futójáték megállításában is segíthet. 250 lb feletti tömeggel rendelkezik, a combine-on futott 4,62 másodperces 40 yardos ideje pedig azt mutatja, hogy sebességben is ott van. Ha elkerülik a sérülések, akkor csapatunk egyik nagy erőssége lehet 2015-ben és végre lehet egy olyan linebackerünk, aki hosszútávon is jó teljesítményre lenne képes.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu