A szezon hátralevő részére kiesett a Dolphins legjobb pass rushere

A New England Patriots elleni vesztes mérkőzésen megsérült a Miami Dolphins legjobb defensive endje Cameron Wake és a tegnap elvégzett vizsgálatok bebizonyították azt amitől a legjobban tartottak a csapat vezetői és szurkolói.

A védőfalember a mérkőzés harmadik negyedében sérült meg és már nem is tért vissza a pályára. A Pats elleni mérkőzést 2 tacklelel és 1 sackel zárta.

Az MRI vizsgálat eredménye szerint Wake-nek elszakadt az Achilles-ína és ez azt jelenti, hogy az idei szezonban már nem léphet pályára a Delfinek kitűnő pass rushere.

Joe Philbin elküldése után a Dan Campbell által irányított Dolphins a Pats elleni veresége ellenére is sokkal jobban néz ki mint a szezon korai szakaszában így a kulcsember kiesése nem is jöhetett volna rosszabbkor.

A csapatához hasonlóan Wake is gyengén kezdte a szezont de a vezetőedző csere jótékonyan hatott rá. Az első négy mérkőzést sack nélkül zárta de az utolsó két és fél találkozón hét alkalommal is földre vitte az ellenfelek irányítóit.

Wake az utóbbi években a liga legjobb pass rusherei közé nőtte ki magát így a csapatnak nagyon nehéz pótolni a kiesett játékosát. Házon belülről Terrence Fede-vel vagy Derrick Shelby-vel pótolhatnák Wake-t de a két játékos azért messze nem ugyanazt a szintet képviseli.

A mérkőzésen Wake-n kívül megsérült a csapat kezdő jobb tackleje Ja'Wuan James is. A tavalyi Draft elsőkörös választottja csapattársához képest sokkal jobban járt mert lábujjsérülése miatt "csak" 4-6 hetet kell kihagynia.

(nfl.co, Fotó: dailydolphin.blog.palmbeachpost.com, miamiherald.com)