2015. 9. hét,

New York Giants vs. Tampa Bay Buccaneers 32-18

Hogy miért a szokásos? Mert attól félek ha nem láttam volna a mérkőzést akkor is meg tudnám mondani, hogy miért kaptunk ki. Ugyan azokért a nagyon is szimpla okokért, amiért már négy másik alkalommal is a szezonban.

Egy betliző védelem, egy akadozó, sokszor unalmas és kiszámítható támadóegység. A szükségtelen fegyelmezetlenség, egy olyan tekintély nélküli edzőgárda ami még az utolsó utáni játékost sem képes megfegyelmezni a csapatban. Na meg persze a szokásos edzői bugyutaságok, mint a rossz idő managemant, az idő előtti timeout elégetések, és akkor még sorolhatnánk. Meg persze a tény, hogy a Tampa Bay Buccaneers be van oltva red zone touchdown ellen.

Ha mindezt összerakod pedig máris kijön eredményként, hogy elveszítesz egy teljesen nyerhető mérkőzést. Pedig egyáltalán nem indult ez rosszul. Már meglepő változások voltak a secondary személyeit illetően a mérkőzés elején. Úgy tűnik az eddigi kezdő cornerek mind kiszorultak a perifériáról, és Alterraun Verner, valamint Jude Adjei-Barimah és Sterling Moore kapták a legtöbb lehetőséget. Míg Johnthan Banks és Mike Jenkins teljesen eltűntek a pályáról. A mérkőzést a már említett Moore interceptionével kezdtük. A támadóegységünk pedig nagyon is jó mezőnypozícióval nyitott ezáltal. Mindösszesen csak 13 yardot kellett volna megtenni az end zone-ig, de ahogy már korábban említettem ez a csapat bizony be van oltva red zone touchdown ellen, és pár kiszámítható Doug Martin futás után, valamint egy incomplete pass-t követően csak Connor Barth értékesített mezőnygólt három pontért.

Valami megmozdult a másodlagos egységnél. Sterling Moore interceptionnel kezdte a találkozót. 

Nem késlekedett sokáig a válasz a másik oldalon sem. A kis Manning vezette 63 yardos drive szintén mezőnygóllal ért véget. Mint ahogy a legtöbb támadás is a mérkőzés folyamán. Az első puntig egészen a harmadik negyed végéig kellett ugyanis várni. Addig a támadóegységek vagy pontot szereztek, vagy eladták a labdát interception, esetleg fumble formájában. Az előbbi inkább Eli Manningre, míg az utóbbi a Buccaneers futóira volt jellemző.

A Rueben Randle-nek és Shane Vereennek kiosztott touchdown passzai után a New York Giants ragadta idejekorán magához a vezetést, és már a félidőben 17-9-re mentek a Tampa Bay Buccaneers-szel szemben. Connor Barth mezőnygóljai tartottak minket végig partiban. A bosszantó ugye az volt a dologban, hogy többségében mindegyik a red zone-ból született. Személy szerint a csapat elmúlt heti teljesítményét látván úgy gondolom volt azért olyan 2-3 yardos szituáció, ahol a jó öreg Lovie Smith nyugodtan próbálhatott volna kicsit kockáztatni. Bár tény, hogy a vérmességet elég rendesen visszafogja, ha az irányítódnak egy értelmes célpontja sem nagyon akad.

Ettől függetlenül is élvezetes volt nézni Winston játékát. Hisz célpontok nélkül is leadogatott 249 yardot. A labdát ezúttal sem adta el, és 19 átadása volt sikeres 36 passzkísérletből. Sajnos ezzel együtt is rettenetesen bosszantó volt a Bucs passzjátéka. Adott ugye egy Mike Evans, aki jelenleg az egyetlen minőségi célpontként funkcionál Vincent Jackson és Austin Seferian-Jenkins távollétében. Még 8 elkapással is 152 yardot fog a mérkőzésen. De annyi kulcsfontosságú szituációban droppolt, hogy holtversenyben sikerült beállítani Brandon Jacobs ezen rekordját, na meg persze szép összeállítás is született a dologból:

Szóval a tanulság az, hogy így nehéz. Így nem lehet mérkőzéseket nyerni. Érdekes egyébként, hogy a Buccaneers hivatalos oldalán betudják a dolgot az esőnek. Ez kissé megmosolyogtató, hisz az eső a harmadik negyedben kezdett szemerkélni, addigra azért a droppok nagy része és a két fumble is megszületett. Meg hát persze Akeem Spence érthetetlen szabálytalanságát – mely meggyőződésem, hogy a mérkőzésbe került – is az eső mosta oda természetesen.

Visszatérvén egy kicsit Winstonra és az offense teljesítményére, szerintem mindenképp el kell mondani, hogy nem igazán tett jót a mi szemszögünkből nézve, hogy Jason Pierre-Paul pont most tért vissza, és most akart mindenáron bizonyítani. Mert bár hivatalosan sack nem született a találkozón, rengeteg alkalommal játszott nyomás alatt Winston. Ami pedig számomra teljesen érthetetlen volt én legalább öt késői találatot illetve alulra érkezett ütést számoltam szerencsétlenen, amire folyamatosan elfelejtettek sárga zászlót dobni. A fal Ali Marpet bokasérülése után nem igazán tudta betölteni sem a pass protection, sem a futásblokkolás funkcióit rendesen.

Jason Pierre-Paul ma sütit sütni jött Tampába. Balesete után ilyen kesztyűben lépett pályára a játékos.

Doug Martin ma mindösszesen 31 yardig jutott 11 próbálkozásból. Míg Charles Sims 78 yardot rohangált össze, de abban volt egy gigantikus 59 yardos játék is. Bár szerencsére a futás a másik oldalon sem igazán működött, hisz Rashad Jennings is csak 48 yardig jutott. Úgy gondolom a siker kulcsa a Giants oldaláról elsősorban Odell Beckham Jr. hercegnő volt. Akit három védő nem tudott rendesen sokszor fedezni. Amikor azonban még is, és Verner interceptiont mutatott be előtte, akkor viszont előkerült a menstruációs hiszi minden egyes válfaja. Kövezzenek meg ugyan, de rettentően nem szimpatikus számomra a fiatalember, viszont a 9 elkapás 105 yardért megsüvegelendő, hisz ezek az elkapások mindig a legjobb időben lettek elővéve, és szerintem egyértelműen meghozták a győzelmet a Giants számára.

Míg a Tampa Bay oldalán szegény Winston már úgy megunta, hogy mindenki be van oltva elkapás és red zone touchdown ellen, hogy a mérkőzés egyetlen Kalóz hatpontosát ő maga futotta meg inkább az utolsó negyedben.

Ekkor már sikerült két pontos különbségig zárkóznunk, miután sikertelenül mentünk a két extra pontért. A fordításból egy Giants mezőnygól született, így a különbség már öt pontra nőtt. Aztán ismét a már fent említett droppoknak köszönhetően a félpályáig jutott csak a Bucs offense. Egy támadásra még maradhatott volna időnk. Többek közt ha az olyan játékosok, akik eddig csak fű termesztéssel tudtak hozzájárulni a csapat teljesítményéhez, nem képzelnék magukat mindenhatónak, és nem engednének meg maguknak olyan magatartást és hőbörgést 15 büntető yardért amilyet, akkor még talán esélyünk is lett volna. Nem értem egyszerűen Lovie Smith-t. Bár én nem vagyok NFL edző, de ha az egyik legjelentéktelenebb pozícióban lévő, sokadik backup játékosom, aki mindössze újonc szerződésének harmadik évében jár, ilyet levágna, tönkrecseszvén a győzelmi esélyeket, másnap már házalhatna az ügynöke másik gárdánál. Hisz mit mutatott nekünk eddig Akeem Spence? Egy több hétig tartó hátsérülést, két meccses eltiltást ipari mennyiségű marijuana birtoklása miatt. Majd egy jó meccset tíz snap erejéig, kb. két szereléssel.

Aztán persze ott van az időkérések hiánya. Mondhatnánk, hogy Akeem Spence betekerte és elszívta őket, csak nem lenne igaz. Lovie Smith kéregette ki őket idióta módon, volt amit már a harmadik negyedben, tök fölöslegesen. Én már nem is idegesítem magam a vereségeken, hisz minden egyes “L” betű után amit a mérkőzések végén látok a csapat neve mellett, úgy érzem megint egy lépéssel közelebb kerültünk a Lovie Smith éra befejezéséhez, ami nagyon ránk is férne, mert ez az ember még mindig zsigereiben teljesen alkalmatlan mindennemű vezetőedzői feladat elvégzésére.

Ja igen! Biztos sokaknak feltűnt, hogy végül a szoros meccs ellenére a Giants 32 ponttal nyerte a mérkőzést. Akit érdekel a vége, az itt tekintheti meg, hisz ez már tényleg csak hab a tortán, a pont az i-n. A kenés a popón.

Lábjegyzet: Ma is kaptunk 9 büntetést 79 yardért.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com