A 2016-os Pro Football Hall of Fame elődöntősei

Kedden este nyilvánosságra hozták a 2016 Hall of Fame Class 25 elődöntősét. Az eredeti 108 fős mezőnyt már alaposan lecsökkentették az elődöntőre és a végső szűkítés januárban következik majd amikor megnevezik a 15 finalistát.

Az idei 25 fős csoport 22 játékosból és 3 edzőből tevődik össze. A listán mint a díjak többségén látszik az offense dominanciája mert az idei 22 játékos közül 15 játékos a támadóoldalt képviseli.

Mint minden évben most is rengeteg már-már megszokott név szerepel a listán akik eddig csak az ajtón kopogtattak de mindmáig nem sikerült bekerülniük a Hírességek Csarnokába.

A megszokott nevek mellett pedig ismét szerepelnek új nevek az elődöntősök mezőnyében. A két legnagyobb név a korábbi irányító Brett Favre és a korábbi elkapó Terrell Owens. Mindketten jó eséllyel pályáznak rá, hogy rögtön az első jelölésükkel bekerülnek majd a Hall of Fame-be. Favre esetén az számítana hírnek ha nem kerülne be.

A Hall of Fame osztályt 2016 január 31. fogják bejelenteni, a választottak a végső 15 fős keretből és a három Senior finalistából fog kikerülni. Az idei Senior finalisták: Ken Stabler (QB Oakland Raiders, Houston Oilers, New Orleans Saints), Dick Stanfel (Guard Detroit Lions, Washington Redskins), és a San Francisco 49ers korábbi tulajdonosa (1977-2000) Edward DeBartolo, Jr..

A 25 fős listáért kattints a továbbra!

A Pro Football Hall of Fame 2016-os elődöntősei

1) Morten Andersen, K -- New Orleans Saints, Atlanta Falcons, New York Giants, Kansas City Chiefs, Minnesota Vikings (elődöntők száma: 4)

2) Steve Atwater, S -- Denver Broncos, New York Jets (elődöntők száma: 5)

3) Tony Boselli, T -- Jacksonville Jaguars, Houston Texans (elődöntők száma: 1)

4) Isaac Bruce, WR -- Los Angeles/St. Louis Rams, San Francisco 49ers (elődöntők száma: 2)

5) Don Coryell, Edző -- St. Louis Cardinals, San Diego Chargers (elődöntők száma: 8)

6) Roger Craig, RB -- San Francisco 49ers, Los Angeles Raiders, Minnesota Vikings (elődöntők száma: 8)

7) Terrell Davis, RB -- Denver Broncos (elődöntők száma: 10)

8) Tony Dungy, Edző -- Tampa Bay Buccaneers, Indianapolis Colts (elődöntők száma: 3)

9) Alan Faneca, G -- Pittsburgh Steelers, New York Jets, Arizona Cardinals (elődöntők száma: 1)

10) Brett Favre, QB -- Atlanta Falcons, Green Bay Packers, New York Jets, Minnesota Vikings (elődöntők száma: 1)

11) Kevin Greene, LB/DE -- Los Angeles Rams, Pittsburgh Steelers, Carolina Panthers, San Francisco 49ers (elődöntők száma: 10)

12) Marvin Harrison, WR -- Indianapolis Colts (elődöntők száma: 3)

13) Torry Holt, WR -- St. Louis Rams, Jacksonville Jaguars (elődöntők száma: 2)

14) Joe Jacoby, T -- Washington Redskins (elődöntők száma: 6)

15) Edgerrin James, RB -- Indianapolis Colts, Arizona Cardinals, Seattle Seahawks (elődöntők száma: 2)

16) Jimmy Johnson, Edző -- Dallas Cowboys, Miami Dolphins (elődöntők száma: 3)

17) Mike Kenn, T -- Atlanta Falcons (elődöntők száma: 2)

18) Ty Law, CB -- New England Patriots, New York Jets, Kansas City Chiefs, Denver Broncos (elődöntők száma: 2)

19) John Lynch, FS -- Tampa Bay Buccaneers, Denver Broncos (elődöntők száma: 4)

20) Kevin Mawae, C/G -- Seattle Seahawks, New York Jets, Tennessee Titans (elődöntők száma: 2)

21) Karl Mecklenburg, LB -- Denver Broncos (elődöntők száma: 5)

22) Sam Mills, LB -- New Orleans Saints, Carolina Panthers (elődöntők száma: 1)

23) Terrell Owens, WR -- San Francisco 49ers, Philadelphia Eagles, Dallas Cowboys, Buffalo Bills, Cincinnati Bengals (elődöntők száma: 1)

24) Orlando Pace, T -- St. Louis Rams, Chicago Bears (elődöntők száma: 2)

25) Kurt Warner, QB -- St. Louis Rams, New York Giants, Arizona Cardinals (elődöntők száma: 2)

(nfl.com, Fotó: vikings.com)

Címkék: halloffame