Véget ért a Coughlin éra!

Pár órája bejelentették, hogy Tom Coughlin 12 év után lemondott a New York Giants vezetőedzői posztjáról. Az edző az NFL Media munkatársának, Ian Rapoport-nak elárulta, jelenleg nem zárja ki, hogy 69 éves kora ellenére még visszatérjen vezetőedzőként.

Coughlin a Giants élén 102-90-es mérleget ért el, kétszer megnyerte a Super Bowl-t és három alkalommal az NFC Keleti csoportját. A Giants előtt nyolc évig a Jacksonville Jaguars vezetőedzője volt (1995-2002) és két alkalommal is bejutott velük az AFC Főcsoportdöntőjébe.

"Ma délután találkoztam a Giants tulajdonosaival, John Mara-val és Steve Tisch-el, tájékoztattam Őket, hogy az szolgálja leginkább a csapat érdekeit ha lemondok a csapat vezetőedzői posztjáról. Hiszek benne, hogy ez a legmegfelelőbb idő a számomra, a családom számára és ahogyan mondtam a csapat számára is." - szerepelt Giants közleményében.

Coughlin 2004 januárjában, egy éves álláskeresés után érkezett meg New Yorkba. Nagy feladatot kapott, a Jim Fassel vezette 4-12-es mérleggel zárt gárdát kellett átvennie. A váltás új irányítót is hozott magával, a drafton trade útján sikerült megszerezni Eli Manninget. Ennek ellenére Kurt Warnerrel a kezdőben vágott neki az offense az évnek és az első hét összecsapásból ötöt meg is tudott nyerni. Ezután azonban két zakó következett és Manning kapta meg a karmesteri pálcát. Emiatt sokat kritizálták a HC-t, hiszen 5-4-es állásnál még bőven volt esély a rájátszásba jutásra.

Eli profi pályafutása ráadásul elég nehezen indult be és csak az utolsó mérkőzésen tudta győzelemre vezetni csapatát a Dallas Cowboys ellen. Komoly problémát jelentett Tiki Barber labdavesztési problémája is, de Coughlin orvosolni tudta, hiszen a kiváló RB 2005-ben mindösszesen egy fumble-t vétett, ráadásul produktivitása is javult. Ebben az évben már a teljes csapat is 180 fokot fordult, hiszen 11-5-ös mérleggel sikerült megnyerni az NFC Eastet is, ami 2000 óta nem sikerült. A rájátszás azonban nem volt ennyire sikeres, a három kezdő LB és Manning gyenge játéka 23-0-ás vereséget eredményezett a Carolina Panthers ellen. A már említett Barber alaposan felemelte a hangját és komoly kritikával illette offensive coordinatorát is, aki könnyen olvasható gameplant talált ki.

2006-ban már jóval nagyobb elvárással várhatták a szurkolók az évet, de az 1-2-es kezdésnél jobbat is el tudtak volna képzelni. Hasonló véleményen volt Jeremy Shockey is, aki a Seahawks elleni vereség után fakadt ki, hiszen szerinte a pályán és az oldalvonal mellett is sokkal jobb volt a seattle-i csapat. Ezt követően fordult a kocka és 6-2-re sikerült javítani a mérleget, majd egy alapos mélyrepülés vette kezdetét, amely 8-8-as alapszakaszt eredményezett. A problémákat fokozta, hogy Barber bejelentette, az idény végén visszavonul az aktív játéktól. A 8-8-as mérleg végül wild card helyet jelentett, ami megmentette Coughlin állását, 2007 elején ráadásul egy éves szerződéshosszabbítást is kapott.

A szezon első két fordulója két vereséggel és sok bekapott ponttal indult. Ezután egy jó sorozat vette kezdetét, egymás után 6 győzelemmel. Az alapszakasz végül 10-6-os mérleggel zárult, melynek utolsó fordulójában majdnem sikerült elkapni a veretlen mérleggel álló New England Patriots-ot is és a vereség után John Madden külön felhívta a csapatot gratulálni a remek kísérletért, amelyet Coughlin lejátszott játékosainak is. A play off mára már legendává vált. A Buccaneers, a Cowboys és a Packers legyőzésével Super Bowlba jutottak Strahanék, akik ismét összecsaphattak a veretlen Patriots-cal. Ezúttal már nem volt kegyelem és az elit pass rush-nak, valamint Eli nagy játékainak köszönhetően 17-14-re sikerült legyőzni a veretlen New Englandet! Ez egy négy évre szóló, 21 millió dollár értékű szerződéshosszabbítást jelentett Coughlinnak, amellyel a liga egyik legjobban fizetett edzőjévé vált.

A 2008-as esztendő ennek megfelelően alakult, a remek futójáték és a kiváló védelem 11-2-es álláshoz juttatta a csapatot, Plaxico Burress azonban nemcsak saját magát, hanem virtuálisan az egész csapatot lábon lőtte. A 12-4-es mérleg ellenére már az első meccsen sikerült kikapni a Philadelphia Eagles-től, ezzel pedig elúszott a címvédés is, pedig remek alapszakaszt produkált a franchise. A 2009-es év váratlan játékot hozott abban a tekintetben, hogy inkább az offense remekelt, annak is elsősorban a passzjátéka. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a védelemben Steve Spagnuolo-t Bill Sheridan váltotta, akinek csődöt mondtak az elképzelései és a zone blitzre alapuló sémája. Nem véletlen, hogy már az év közben elküldték és a következő szezonban Perry Fewell érkezett a helyére. A csalódást keltő 8-8 természetesen nem volt elég a rájátszásra.

A 2010-es szezon a megszokott recept szerint indult. 1-2-es kezdés, majd sorozatban 5 győzelem és a bye week előtt 6-2-es mutató. A 15. fordulő előtt 9-4-gyel álltunk, mikor szívszorító vereséget szenvedtünk a Philadelphia Eagles ellen. A kudarc végül a rájátszásba került, a 10-6-os alapszakasz sem volt elég a PO-hoz. Ennek ellenére a Washington elleni szezonzáró utáni beszédben Coughlin úgymond felmentette játékosait és megmondta, hogy megcsókolhatja a hátsó felét az, aki kritizálni meri ezt a 10-6-ot. Egy évvel később eggyel kevesebb győzelmet sikerült csak szerezni, a 9-7 azonban rájátszást jelentett. A januári szerepléshez persze ismét rögös út vezetett. Megint 6-2-vel sikerült kezdeni, de egy 4 meccses nyeretlenségi sorozat meghozta a viharfelhőket.

A rossz szériának a dallas-i győzelem vetett véget, amely ligaszinten is az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mérkőzése volt. Már azt hihettük, hogy minden rendben van, de a 15. heti rangadót sikerült elszerencsétlenkedni a Washington ellen, utána viszont már nem került porszem a gépezetbe és a Jets elleni karácsonyi derbi minden játékosnak extra lendületet adott. A rájátszásban át is gázoltunk a Falcons-on és a Packers otthonában sem fagytunk meg. A 49ers-t hosszabbításban egy mezőnygóllal sikerült legyűrni, így következhetett Coughlin második SB-ja, ismét a Patriots ellen, ezúttal Indianapolis-ban. Ahogy várható volt óriási csatát láthattunk, ahol újra az utolsó drive döntött és négy éven belül a második győzelmet jelentette New Yorknak! Ezzel head coach-unk újra választ adott az őt kritizálóknak, hiszen vert helyzetből állt fel és 110%-ot hozott ki játékosaiból. Természetesen megkapta az újabb szerződéshosszabbítást és elmondta, hogy a 70-es éveiben is edzősködni szeretne.

A címvédés ezután sem jött össze, a jó kezdés (6-2, mi más?) ismét kevés volt és újra 9-7 lett a vége. Különösen fájó volt a szezon végi két súlyos vereség a Falcons és a Ravens ellen. Egy Super Bowl győzelem utáni évben még elnéztük ezt, de fájt az újabb összeesés, hiszen a szezon felénél toronymagas esélyesei voltunk az NFC Eastnek és az edzői stáb most sem tudta a végjátékra felrázni a játékosokat. Persze az igazi purgatórium még csak ezután következett. Történelmi mélypontot értünk el 2013-ban, hiszen a 0-6-os kezdés minden képzeletet alulmúlt és gyakorlatilag már ekkor véget ért a szezon. A csapat próbált korrektül zárni, de a 7-9-es mérleg kevés volt, a nehezebb összecsapásokat rendre sikerült elveszíteni. John Mara nyomást is helyezett Coughlinra, hogy akár a kirúgás áldozata is lehet. Változásokra volt szükség és több segédedző mellett Kevin Gilbride lett az aki távozott és a nyugdíjba vonulás mellett döntött. A helyére a Green Bay Packers QB edzője, Ben McAdoo érkezett. 2004 óta ez volt az első olyan szezon amikor negatív mérleggel zárt a Giants.

Tavaly szintén nem a Super Bowlért küzdöttünk... Ekkor egy 7 meccses nyeretlenségi sorozatot sikerült bemutatni, október 12. és november 30. között egyszer sem tudtak nyerni Manningék. A 7-9-es mérleg 6-10-re romlott a szezon közbeni szenvedésnek köszönhetően. Persze pozitív volt látni, hogy McAdoo érkezésével tovább fejlődött Manning játéka, Odel Beckham Jr. pedig történelmi újonc évet produkált annak ellenére, hogy az előszezonban és az első 4 mérkőzésen nem léphetett pályára. Sokan már ekkor elküldték volna Coughlint, ő azonban kapott még egy esélyt és 2016-ig hosszabbítottak vele.

Végülis a sérülésekkel balszerencsések voltunk, az új OC elképzeléseit viszont sikerült megvalósítani és a támadófal is újjáépülőben volt, mi bajunk lehet? JPP július. 4-i balesete teljesen felforgatta az offseasont, az egyébként is harmatos védelem pedig még tovább gyengült. Annyi változás történt, hogy Perry Fewell munkáját megköszönte a vezetőség, a helyére pedig Steve Spagnuolo tért vissza. Jelenleg tehát 6-8-cal állunk és csak irtó nagy mázli kéne, hogy 2011 után, 4 év szünet után újra tagjai legyünk a postseasonnak. A legfrissebb sebek a legfájóbbak és érdemes is külön pillantást vetni az idei évre.

Dallas-ban kezdtük az évet, ahol egyértelműen látszott, hogy a Cowboys tart előrébb, azonban a labdaszerzéseknek köszönhetően sikerült megfordítani a rangadót. Sajnos az utolsó drive nem a miénk volt, a védelem pedig képtelen volt több válaszra, így odalett az első győzelem. Hasonló momentumokat éltünk át az Atlanta Falcons ellen is, hiszen a red zone-ban jártunk és a meccs lezárásáért támadhattunk, mikor Kroy Biermann sacket ért el, játékosaink pedig összezavarodtak. A harmadik fordulóban végre sikerült javítani és domináns játékkal megverni a Redskins-t. Győzelmi széria következett, a Bills és a 49ers-szel szemben is felül tudtunk kerekedni, utóbbi ellen hihetetlen szoros végjátékban. Sajnos az Eagles ellen egy-egy buta play következményeként teljesen meghülyültek a játékosaink, így sima zakó lett a vége.

Legalább a Dallas-nak sikerült visszavágni, igaz illett is, hiszen Tony Romo nélkül álltak fel. A Saints ellen óriási adok kapokban 3 ponttal maradtunk alul, ahol a védelmek csak dísznek voltak a pályán. Eli Manning 6 TD passzt adott és élete egyik legjobb mérkőzését játszotta, kár, hogy nem sikerült szépen zárni. A Buccaneers ellen meg tudtuk szelídíteni az egyre jobban játszó Jameis Winstont és Jason Pierre-Paul is visszatért.

A Patriots ellen viszont megbűnhődtünk minden egyes sikerünkért és ahogyan idén már többször is, úgy most is a végjátékban, az utolsó másodpercekben maradtunk alul. Fontos csatához érkeztünk, hiszen a Washington legyőzésével nagyot léphettünk volna előre a rájátszásért folyó harcban, azonban 3 negyedet átaludva csak vereség lehetett a vége a fővárosban... Ha ez nem lett volna elég a Jets ellen is sikerült elbénázni az előnyt, egy 4th & 2 szituációt nem sikerült abszolválni és a biztos 3 pont helyett a zöldek jöhettek. A Dolphins ellen Eli ismét emlékezeteset produkált és remek párost alkotott Beckhammel, kár, hogy a Panthers ellen sztárelkapónk inkább Josh Normannel foglalkozott. A győzelem így is majdnem összejött, 28 pontos hátrányból sikerült döntetlenre menteni az állást, de az utolsó percben most sem volt válasz a védelemtől.

A korábbi mérkőzések eredményei miatt az utolsó két mérkőzésen már tét nélkül léptek pályára. Idegenben a Minnesota Vikings ellen 49-17-re, majd tegnap hazai pályán a csoportrivális Philadelphia Eagles ellen 35-30-ra kikaptak így 6-10-es mérleggel zártak az idei alapszakaszban.

Coughlin-t így nem rúgták ki de távozásával lezárult egy sikeres korszak a New York Giants történetében. Az állításával ellentétben jelenleg megjósolhatatlan, hogy visszatérhet-e még vezetőedzőként a profi ligába mert a kora miatt a general managerek többsége már biztosan nem vele fogja elképzelni a jövőjüket.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: chatsports.com