Leslie Frazier és Gil Byrd munkáját is megköszönték

Lovie Smith menesztése után a Buccaneers nem tart igényt a defensive koordinátor Leslie Frazier, és a defensive back edző Gil Byrd valamint Mikal Smith munkájára sem.

Egészen finoman úgy fogalmaztak, hogy nem élnek az edzők következő évi opciójával. Azonban a védőfal edzőjét Joe Cullent, és a linebackerek edzőjét Hardy Nickersont jelen állás szerint megtartja a csapat. Azonban az ő sorsukról a leendő vezetőedző, illetve a leendő védelmi koordinátor fognak majd dönteni.

Gondolom ez senkit nem ér meglepetésként. Hisz egyrészről a másodlagos egység elmúlt két évi teljesítménye valami egészen csapnivaló volt. Ahogy a védelem munkáját sem igazán tudta Frazier maximalizálni.

Továbbá felerősödtek a pletykák a körül is, hogy Dirk Koetter lesz a csapat vezetőedzője. Mint ahogy elsődlegesen valóban ő az oka Lovie Smith elküldésének. Pontosabban az, hogy a Fekete Hétfőt követően több csapat is elkezdett érdeklődni a támadó koordinátor után. Először bejelentkezett érte az Eagles. Ma interjúra hívta a Miami, most már pedig a 49ers is. A Glazer család és Jason Licht pedig úgy döntött nem szeretnék feladni a Winstonnal és támadóegységgel elért eredményeket. Így gyorsan léptek Smith ügyében. Valahol biztosan ők is tudták, hogy az elmúlt két év tendenciájával jövőre sem lesz jobb a csapat Lovie Smith vezérlete alatt.

Közben az ESPN jóvoltából az is kiderült, hogy Lovie Smith-t is meglepetésszerűen érte a dolog. Hisz az éjszaka közepén telefonon értesítették a kirúgásáról. Ahogy pedig Empty Taxi mondta aBowl.hu fórumán, ez valóban annyira Glazeres dolog.

Viszont mindebből leginkább arra lehet következtetni, hogy a Tampánál már kész tervek vannak a folytatást illetően. Én nem hinném, hogy tervek nélkül (bár itt már ki tudja) ugranak bele egy ilyen hirtelen jött döntésbe, minden mindegy alapon. Nekünk van egy olyan sejtésünk, hogy ez a dolog már előre le volt zsírozva magával Koetterrel is.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com