Draft prospectek: Myles Jack OLB, UCLA

Maradunk védővonalon, de egy olyan tehetség következik aki az offense-ben is megmutatta már a képességeit. Ő nem más mint Myles Jack, aki egy újabb kiváló UCLA nevelés lehet a linebackerek között. Lássuk kiről is van szó.

1995. szeptember 3-án született Arizonában, Scottsdale városában. A Bellevue High School tanulójaként futballban és atlétikában is jeleskedett. A középiskolában először csak mint futó szerepelt, utána tették be a linebackerek közé is, ahol senior évében 98 szerelést és 24 sacket szerzett. A Rivals.com 4 csillagos prospectnek rangsorolta és a 16-dik legjobb szélső linebackernek tartotta a 2013-as gólyák közül. Egyeteméül a UCLA-t választotta többek között a Florida State, a Utah és a Stanforddal szemben.

Freshmanként rögtön 13 mérkőzésen kezdett, ebből 12 alkalommal linebackerként, egyszer futóként. 75 tackle-ig jutott, ez a második legtöbb volt amit egy elsőéves elért a UCLA színében. Mint RB 5 összecsapáson kapott lehetőséget és ez alatt 267 futott yardig és 7 touchdownig jutott. Először a 9. héten kapott lehetőséget ezen a poszton, hiszen csapata szűkösen állt a running backekben. Különösen emlékezetes volt a Washington elleni teljesítménye, mikor 4 touchdownt szerzett. A szezon végén egyedülálló elismerést kapott, ő lett a Pac-12 konferencia legjobb támadója és védője is a freshmanek között. E mellett All-Pac-12 második csapatba is választották, amit "megkapott" 2014-ben is. Az offense-ben is lehetőséget kapott, 28 alkalommal cipelhette a labdát. A tavalyi nem az ő éve volt, szeptember 22-én edzés közben térdében porcleválást szenvedett és nem is tudott már pályára lépni. Októberben az egyetemet is otthagyta, hogy jobban tudjon koncentrálni a rehabilitációra és bejelentette, hogy jelentkezni fog a draftra.

Erősségek

Még egy NFL prospectekkel teli csapatból is kiemelkedett az atletikussága. Megfelelő felépítésű, kellően izmos, könnyű lábai vannak, lazán fordul és jó a labdaérzéke. Bármikor be lehet vetni az offense-ben is, futóként is simán draftolnák. Remekül illeszkedik a mai passzorientált NFL-be, hiszen egyedülálló agilitására és sebességére nagy szükség lesz coverage-ben, amit az egyetemen remekül oldott meg. Képes lépésről lépésre követni a running backeket és a tight endeket, útvonalaikat pedig jól számolja ki, így ott tud lenni a játékszer közelében. Emiatt a 4-3-as rendszerben ideális megoldásnak tűnik OLB pozícióba. Robbanékonysága miatt a szélekről az irányítókat is képes terrorizálni, ráadásul nem fél a kontakttól sem. Le tudja rázni magáról a blokkolni igyekvő ellenfelet. Jó kéz-szem koordinációjának köszönhetően le tudja ütni az átadásokat és a kisebb termetű labdahordókat is rendszerint megállítja. Az ütközés után le is viszi ellenfeleit, nem engedélyez nekik további yardokat. Néhány helyen azt írják, hogy kis méretekkel rendelkezik, de 6'1"-es magassága és 245 lb tömege szinte prototípus méret, érdemes megnézni a top NFL LB-k méreteit.

Gyengeségek

Üthetne néha nagyobbat az ellenfelein. Utolsó évét kihagyta térdsérülés miatt, emiatt kérdés, hogy tud-e még bizonyítani a draft előtt, valószínűleg több scoutban is felmerül a tartóssága.

Az egyik idei kedvenc játékosom. Szinte nem találunk gyenge pontot a játékában, egyedül térdsérülése az ami elrettentő lehet. Viszont ha azt nézzük, hogy tavaly Todd Gurley még súlyosabb műtét után jött vissza, akkor valószínűleg a maradék kételyünk is elszáll Jackkel kapcsolatban. Sok van még a draftig, alaposan változhatnak az erőviszonyok, de nagyon úgy tűnik, hogy a volt UCLA játékos top 10 körüli választás lehet. Csapatunk alapból hiányt szenved a jó linebackerekből, pláne az olyanokból akik ennyire jók lennének coverage-ban is. All down játékos lehet a profik között, ez pedig nagy kincs a mai NFL világában.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu