Oaklandben folytatja Bruce Irvin

Bejelentették az idei szabadügynökpiac második nagy Fosztogató igazolását Bruce Irvin személyében.

A szezon kezdetekor a Seattle Seahawks korábbi linebackere négyéves, 39 millió dolláros szerződést fog aláírni a Raiders-el.

A szerződés 12.5 millió dollár teljesen garantált keresetet tartalmaz amit meg fog kapni az idei szezonban.

Irvin az idei piac egyik legjobb védőjátékosának számított. Az Around The NFL az ötödik helyen rangsorolta a legjobb 99 még elérhető játékost tartalmazó listáján. A tenderelt játékosok lekerültek a listáról de így is kimondható, hogy idén sikerült a legjobbak közül választani. A guard Kelechi Osemele, akivel már korábban megállapodott a csapat a harmadik helyet foglalta el a listán.

A linebackert nagy meglepetésre a 2012-es Draft első körének 15. helyén választotta ki a Seahawks de idővel stabil kezdőjátékossá vált. A csapat tavaly azonban nem hívta le az opcionális ötödik évét így most kikerülhetett a szabadügynökpiacra.

A Raiders mellett az Atlanta Falcons és a Jacksonville Jaguars számított a fő érdeklődőnek ami nem nagy meglepetés hiszen mindkét csapatot Seahawks-os múlttal rendelkező vezetőedző irányítja.

Elképzelhető, hogy a múlt miatt jött Oaklandbe ugyanis a jelenlegi defensive koordinátorunk, Ken Norton Jr. korábban a Seahawks linebacker edzője volt. 131 tackle, 22 sack, 3 interception és 4 kierőszakolt fumble fűződik Irvin nevéhez.

A general manager Reggie McKenzie mindenképpen szeretett volna pass rushert szerződtetni Khalil Mack mellé és könnyen elképzelhető, hogy elit párost fognak alkotni a következő szezonokban. Irvin érkezésével valószínűleg nem fogunk hosszabítani a problémás linebackerünkel Aldon Smith-el. Egy alacsony összegű szerződéssel viszont igen félelmetes linebacker sorunk lehetne.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: twitter.com, fansided.com)