Az irányítót valószínűleg csak a szerződése tartja a rosteren

A játékosok sohasem szeretik ha versenytársat kapnak maguk mellé és ez az idei offseasonban kifejezetten igaz az irányítókra. Igazából a Draft első két helyén kiválasztott irányító váltott ki nemtetszést a csapat korábbi kezdőirányítóiban.

A Los Angeles Rams és a Philadelphia Eagles felment az első két helyre, hogy kiválasszák a jövő irányítóját. A jelen irányítói persze azonnal sztrájkolni kezdtek. Sam Bradford azóta már edzésbe állt de Nick Foles nem jelent meg a csapat keddi edzésnapján.

A holdout részben működik ha egy játékos új szerződést akar magának kialkudni de ebben az esetben nem mondható túlságosan szerencsés lépésnek az edzésekről való távolmaradás. Ha nincs stabil helyed akkor ne adj esélyt a trónkövetelőknek a bizonyításra hanem nyomd le Őket a pályán.

Foles nem csak a keddi edzésen nem vett részt de Jared Goff kiválasztása óta egyetlen Rams edzésen sem jelent meg. Az esetről természetesen megszólaltatták a csapat edzőjét Jeff Fisher-t is de a HC a jelek szerint egyáltalán nem pánikol Foles távolmaradása miatt.

Fisher véleménye szerint Foles büntetés nélkül kihagyhatja a következő hetek önkéntes edzéseit. Csak akkor büntetik meg, ha nem fog megjelenni az edzőtáborban.

Ez persze így igaz és nem kell ott lenni az önkéntes programokon de Foles a szezon végén padra került, a csapat új városba költözött és az 1/1-en kiválasztották a franchise új arcát. Lehet, hogy Fisher-t egyáltalán nem érdekli és nem is foglalkozik Foles távolmaradásával.

Les Snead a tavalyi offseasonban Sam Bradford-ot elcserélte Nick Foles-ra de igazából egyik csapat nyert túl sokat az üzlettel. A Rams tavaly augusztusban kétéves, 24.5 millió dolláros hosszabbítást kötött az irányítójával amely 13.8 millió dollár garantált összeget tartalmaz.

Kilenc mérkőzés után azonban Case Keenum lett a kezdő és itt maradt Foles aki 8.75 millió dollárt foglal el az idei és 13.25 millió dollárt a jövő évi fizetési sapkából. Még az 1/1-es feltrade előtt, márciusban az irányító 6 millió dolláros kerettagsági bónuszt kapott.

Ha a csapat tegnapig elküldte volna Foles-t akkor 8 millió dollár halott összeg keletkezett volna és csak 750 ezer szabadult volna fel. Mától 1 millió dollárral több szabadulna fel de ez még így is igen rossz üzletnek tűnik. A jövő év azonban egész máshogyan néz ki mert 13.25 millióból 12.25 millió dollárt tudnak megspórolni Foles elküldésével.

A jelek szerint jelenleg teljesen mindegy, hogy mit csinál Foles, az idei szezonban a Rams játékosa marad mert nem éri meg elküldeni. A következő szezonban pedig biztosan jön a cut.

(nfl.com, Fotó: insidestl.com)