Menjen vagy maradjon: Mark Herzlich

Szinte az is csoda, hogy Mark Herzlich profi játékos lett, hiszen egyetemi évei alatt a rákkal is meg kellett küzdenie és kevés orvos gondolta úgy, hogy még visszatérhet a pályára. Ő azonban nem adta fel és annak ellenére, hogy nem draftolták már újonc évében Super Bowl győztes lett.

Ugyan nem lett az a meghatározó játékos akit vártunk, de hasznos special teamerré vált. A linebacker sorban nem tudott kezdővé válni, ott csak epizódszerep jutott neki, a legproduktívabb éve 2014-ben volt, mikor 52 szereléssel és 1 sackkel zárt. Idei legjelentősebb megmozdulása a Ravens ellen volt, mikor Jonathan Casillas-nak segített be a goal line stopnál. Statisztikailag viszont a legcsendesebb szezonja a 2016-os volt.

Az NFL-ben is igazi túlélőnek számít, többször is úgy ment neki az edzőtábornak, hogy bármikor kikerülhet a csapat keretéből, de végül mindig az 53-as roster tagja lett. Erre mindenképp büszke lehet, a betegségéből felépülve így is csodát tett még annak ellenére is, hogy jobb játékosnak vártuk. Közelít a 30-hoz, ráadásul Devon Kennard újonc szerződése negyedik évéhez ért, így nem lepődnék meg ha inkább egy fiatalabb, jóval nagyobb upside-dal bíró játékos után kutatnánk.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu