Robert Griffin III ismét csapat nélkül maradt

Tegnap véget ért Robert Griffin III Cleveland-i karrierje. A Browns tegnap bejelentette, hogy megválik a tavaly szerződtetett irányítójától. A bejelentésre egy nappal azelőtt került sor, hogy ki kellett volna utalni az irányító 750 ezer dolláros kerettagsági bónuszát.

RG3 tavaly kétéves, 15 millió dolláros szerződést írt alá a Browns-al. A szerződés felépítése miatt 8.734 millió dollárt foglalt el az idei fizetési sapkából. A szerződést 1.750 millió dollár halott összeg mellett felbonthatták így 6.98 millió dollárt szabadítottak fel az irányító elküldésével.

Az irányító tavalyi statisztikája: 147 passzkísérletből 87 sikeres, 886 passzolt yard, 2 touchdown és 3 interception. Emellett 31 alkalommal futott, 190 yardot és 2 touchdown szerzett a földön.

Hue Jackson tavaly komolyan számolt a korábbi 1/2-es választottal és a szezon kezdete előtt kezdőirányítónak nevezte ki. Az első mérkőzésen azonban megsérült a válla és mindössze 5 mérkőzés jutott neki a tavalyi szezonban.

RG3 távozása után jelenleg nem lehet megmondani, hogy ki lesz a Browns kezdőirányítója az idei szezonban. A héten megszerezték Brock Osweiler-t de nem számítanak rá, csak a mellette átadott Draft pickek kellettek nekik. Habár a Griffin elküldésével felszabaduló 7 millió dollárral még meg is tarthatnák.

Az NFL Network mindentudójának, Ian Rapoport-nak az információja szerint a Browns lehetőséget ad Cody Kessler-nek, hogy versenybe szálljon a kezdőirányító posztért. Persze azt nehéz megmondani, hogy kik lesznek az ellenfelek. Az sincs kizárva, hogy a Draft első helyén kihúzzák Mitch Trubisky-t bár a Combine teljesítmény után nehéz lenne lemondani Myles Garrett-ről.

nfl.com, Fotó: