A Raiders lehívja Khalil Mack ötödik éves opcióját

Reggie McKenzie general manager pályafutás legegyszerűbb döntését hozta meg tegnap. Bejelentették, hogy az Oakland Raiders lehívja Khalil Mack ötödik éves opcióját.

Mack-et a 2014-es Draft első körének ötödik helyén választotta ki a Raiders így most lép szerződésének utolsó évébe. Elsőkörös pickként lehetőség van egy ötödik év lehívására is és őrültek lettek volna Oaklandben ha elszalasztják ezt a lehetőséget.

Az ötödik évvel még két évig biztosan marad a csapatnál marad a liga egyik meghatározó pass rushere. Úgy is lehet nézni, hogy nyertek egy évet, hogy aláírják a védő hosszútávú szerződését amellyel garantáltan a liga legjobban fizetett védőjévé teszik a játékosukat.

Mack eddigi hároméves pályafutása alatt egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, 226 tacklet, 30 sacket, 1 interceptiont és 8 kierőszakolt fumblet szerzett továbbá 8 leütött passz fűződik a nevéhez.

A statoknál azonban sokkal fontosabb, hogy két évvel ezelőtt Ő lett a történetének első játékosa aki két poszton is bekerült az adott évi All-Pro csapatba. Eddig három All-Pro, két Pro Bowl jelölést gyűjtött be és tavalyi szezonja után az Év védőjátékosának is megválasztották.

McKenzie szerencsés helyzetben van hiszen egy nagyon tehetséges és fiatal csapattal rendelkezik. Ennek azonban van egy hátulütője. Mégpedig az, hogy ezeket a játékosokat csúnyán meg kell majd fizetni az újoncszerződésük lejártát követően.

Irányítójuk Derek Carr a 2014-es második és guardjuk Gabe Jackson a 2014-es harmadik körös pickjük volt (a 2014-es Draft első három választása telitalálat volt a Raidersnél) így az Ő esetükben nem él az ötödik éves opció. Mindketten újoncszerződésük utolsó évébe lépnek így mihamarabb, de legkésőbb a szezon végéig magukhoz kell láncolni Őket egy hosszútávú szerződéssel.

nfl.com, Fotó: twitter.com, silverandblackpride.com