Második napos tehetségek

Hajnalban megrendezték az idei Draft legfontosabb részét, az első körös választásokat. Sokan úgy gondolhatják, hogy ezzel véget is a Draft lényegi rész ugyanis a legjobbak már elkeltek. Ez azonban nem igaz, egy szusszanásnyi szünet után beindul a nagyüzem.

Szombat hajnali 1 órakor kezdetét veszi a második nap amelyen megrendezik a Draft második és harmadik körét. Az igaz, hogy eddig kimentek az iskolai pályafutásuk alapján a legjobbnak számító prospectek de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek a játékosok sikeres pályafutást fognak befutni a profik között.

A második és a harmadik nap sőt még a Draft utáni szabadügynökpiac még rengeteg tehetséges játékost tartogat akik közül igen sokaknak eredményesebb profi pályafutása lesz mint jó néhány az első körben kiment játékosnak.

Adam Shaheen TE, Ashland

Ő is egy elég érdekes játékos, hiszen kis suliból érkezik és highlight videót is alig találni róla... Természetesen kiemelkedő statokat hozott, dominálta a gyengébb képességű ellenfeleket. A Combine-on is jól szerepelt és igazán ekkor indult meg felfelé a ranglistákon. Nagy termetű játékos aki atletikus is, ezt a kombinációt pedig szeretik az NFL-ben. Gyengébben blokkol mint azt sejtenénk, viszont az elkapásokban meglepően jól teljesít. Ezen a poszton nehéz rögtön berobbanni, ez az ő esetében pláne igaz lehet, inkább projektként számíthatnak rá. Ennek ellenére megvan benne a potenciál, hogy a profik között is remek játékossá váljon, de azon sem lepődnék meg, ha 5-6 év múlva már nem is emlékeznénk rá.

Taylor Moton OT, Western Michigan

4 évig volt kezdő, jobb oldali guard és tackle pozícióban is tapasztalata van. A profik között inkább előbbiben lehet jövője, hiszen rendkívül szívós játékos, akinek a futásblokkolás az erőssége. Az egyetemen a passzblokkolást is megoldotta, de a hiányosságai miatt nagyon megszenvedhet ezzel a profik között. Nem használja elég jól a kezeit és alkalmanként átöleli az ellenfelet. A mozgékonysággal is lehetnek problémái, a széleken komoly fejtörést okoznának neki a speed rusherek. Szerencsére ezek a negatívumok javíthatóak és némi munkával kezdő játékos is nevelhető belőle.

Antonio Garcia OT, Troy

A középiskola után nem keltette fel a nagy egyetemek érdeklődését, így végül a Troy-nál kötött ki. Megvan benne az, amit az NFL csapatok egy modern kori tackle-ben keresnek. Agresszíven játszik, hosszú karjai vannak és könnyen mozog. A legnagyobb kérdés, hogy hogyan tud szerepelni az erősebb ellenfelek ellen, illetve up-tempo offense-ben játszott, amiből nehéz váltani a profi szisztéma felé. Ha le tudja győzni ezeket a hiányosságokat, akkor egy jó képességű tackle-vel gazdagodhat valamelyik csapat.

Dion Dawkins G, Temple

Az egyetemen bal oldali tackle-t játszott, 40 mérkőzésen kezdett. Az nincs még eldöntve, hogy a magasabb szinten hol fog szerepelni, akár guard akár tackle is lehet. Egy nagy testű, erőteljes, agilis játékosról beszélünk, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy kezdő játékos legyen.

Isaac Asiata G, Utah

Remek képességű játékosokból állt a Utah támadófala, Garett Bolles mellett Isaac Asiata is szép jövőben reménykedhet. Nincs körülötte nagy hype, de egy-egy scoutnak biztosan megakad rajta a szeme. Bal oldali guard lehet, hiszen remek a kezdősebessége és kellően erős is. Már a junior szezonja után gondolkodott rajta hogy profinak áll, de végül egy évet maradt ami mindenképpen jó döntés volt, hiszen a Pac-12 D-line játékosai a konferencia legjobb támadó falembernek választották meg.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: sportingnews.com