Kiugró szezont várunk tőle: Ryan Groy (Bills)

Lorenzo Alexander mellett a tavalyi szezon egyik nagy meglepetését a támadófalember Ryan Groy jelentette a Buffalo Bills csapatánál. A 26 éves játékos a kezdő center sérülése miatt került be a csapatba így nehéz lesz megismételnie a tavalyi remek szereplését mert Eric Wood visszatérése után valószínűleg ismét padon találja majd magát.

Wood-nak a Seattle Seahawks elleni mérkőzésen a eltört a lába így a Bills edzői stábjának nem maradt más választása és be kellett vetni a tartalék centerüket. Groy korábbi kétéves pályafutása során csak tartalék volt de tavaly meghálálta a bizalmat.

A szezon első 9 mérkőzésén játszott de az utolsó 7 találkozó mindegyikén kezdőként lépett pályára. Természetesen ez Wood sérülése nélkül nem valósulhatott volna meg de Groy statisztikai adatai igen figyelemre méltóak.

Amikor pályán volt csapata összesen 291 passzjátékot hívott de Groy egyetlen alkalommal sem engedélyezett sacket az ellenfél védőjének. Irányítóját nem vitték földre és az alapszakasz utolsó hét mérkőzésén Groy embere mindösszesen 7 alkalommal ért oda az irányítóhoz.

Groy a 2014-es Drafton indult de miután egyetlen csapat sem választotta ki draftolatlanként a Chicago Bears csapatához szerződött. Első állomáshelyén 4 mérkőzésen léphetett pályára (3 mérkőzésen kezdőként).

Egy évvel később eltradelték a New England Patriots csapatával de egy hónappal később megváltak tőle. 2015 októberében a Tampa Bay Buccaneers gyakorlócsapatához csatlakozott majd egy hónappal később innen szerződtette a Bills.

A tavalyi jó teljesítményének köszönhetően kétéves tenderrel kereste meg a Los Angeles Rams csapata de végül meccselték az ajánlatot így Buffaloban maradt. A visszatérése után Wood lesz ismét a kezdő center így sajnos kevés esély mutatkozik rá, hogy Groy megismételhesse a tavalyi teljesítményét. Bár egy trade-el egészen más lenne a helyzet!?

nfl.com, Fotó: twitter.com, buffalorumblings.com