A general manager döntései alapján fényes jövőre számíthat a Browns

A Cleveland Browns a tavalyi év végén nevezte ki John Dorsey-t a csapat general managerének és az eddigi döntései alapján megéri a pénzét. Az utolsó Kansas City Chiefs-es Draftjain is nagyon jókat húzott ugyanis tavaly feltradelt az idén szenzációsan teljesítő Patrick Mahomes-ért majd később kiválasztotta Kareem Hunt-ot. Egy évvel korábban pedig Tyreek Hill mellett döntött és az idei Chiefs támadóegységet ez a három játékos határozza meg.

A Browns-nál egyszerre hálás és borzasztóan nehéz döntéssel kellett kezdenie. Az 1/1-es könnyűnek látszik hiszen bárkit kiválaszthatsz de ha mellényúlsz akkor az rányomja a bélyegét a pályafutásodra. Dorsey a jelek szerint jól döntött ugyanis a sokak által esélyesebbnek tartott Sam Darnold, Josh Allen, Josh Rosen trió helyett Baker Mayfield mellett döntött.

A három választással későbbi döntéséért sok kritikát kapott mert Denzel Ward mellett döntött Bradley Chubb helyett. A két játékos eddigi teljesítménye azonban ismét Dorsey mellett szól. Az elkapó sort is sikerült megerősítenie, a negyedik körben kiválasztotta Antonio Callaway-t és még márciusban bagóért megszerezte Jarvis Landry-t.

nfl.com, Fotó: brownswire.usatoday.com