A Panthers történelmi fordítása az Eagles ellen

A Carolina drámai meccsen szerezte meg az első idegenbeli győzelmét ebben a szezonban, a franchise történelmének legnagyobb negyedik negyedbeli fordítását produkálva legyőzték az aktuális Super Bowl-bajnok Eagles csapatát 21-17-re.

Néhány jókor jött defensive játékon kívül az irányító Cam Newton szolgáltatta a szikrát, amely életre keltette a Panthers csapatát a meccs végén. Miután az első 15 passzából mindössze 8 volt sikeres és 59 yardot passzolt, Newton utolsó 24 próbálkozásából 17 lett jó, 210 yardot és két TD-t passzolt, köztük egy 1 yardos passzt a tight end Greg Olsen-nek - akinek ez volt az első pontszerzése az idén - amivel a Carolina egyszer, de a legjobbkor vezetett.

"Nem teljesítettünk jól az első félidőben. Tudjuk, hogy ez nem történhet meg." mondta Newton. "Ez egy önbizalom növelő győzelem a számunkra, olyasmi, ami javíthatja a hatékonyságot támadásban, védekezésben, valamint a speciális csapatot tekintve is."

"Ez azért is különleges, mert az aktuális bajnok ellen nyertünk. Mindig arról beszélünk, hogy bajnokok akarunk lenni. Le kell győzni ezeket a srácokat és ma megvolt rá a lehetőségünk." mondta Rivera. "Amikor megnyersz egy ilyen meccset, megfordítva a meccset, rengeteg elismerés illeti a srácokat. Ezek a játékosok fantasztikusak voltak."

17-0-s hátrányban a Carolina offense a negyedik negyed elején életre kelt, az elkapó Curtis Samuel egy 14 yardos TD futással zárta le a 11 játékból álló, 80 yardos drive-ot.

A linebacker Luke Kuechly sack-je az irányító Carson Wentz-en 3rd&18-at, majd pedig punt-ot jelentett az Eagles következő drive-jában, így Newton és társai számára újabb lehetőség nyílt a pontszerzésre. Öt egymást követő sikeres Newton passz után - a legnagyobb egy 28 yardos volt az elkapó Jarius Wright-nak - Newton 18 yardos passzából az elkapó Devin Funchess a Carolina második TD-jét szerezte a negyedben. Wright a kétpontos kísérletet is elkapta, ezzel a Panthers három pontra zárkózott fel.

Miután a cornerback James Bradberry óriási védekezést mutatott be 3rd&10-nél az elkapó Alshon Jeffrey felé szálló passznál, az offense kapott egy utolsó esélyt, hogy befejezze a valószínűtlen fordítást.

Az esély egyre jobban csökkent három sikertelen passz után, de Newton megtalálta az elkapó Torrey Smith-t egy 35 yardos átadással, a Carolina a two-minute warning-hoz érve még mindig életben volt. Néhány nagy játék lehetővé tette Newton számára, hogy megtalálja Olsen-t az end zone-ban 1:22-vel a vége előtt.

A defensive end Julius Peppers által bemutatott strip-sack az Eagles utolsó esélyeit is szertefoszlatta 4th&2-nél a Panthers 14 yardos vonalán, a Carolina megdöbbentő győzelmet aratott.

Wentz - a vasárnapi QB párbaj másik fele - 30/37-es mutatóval, 310 yarddal és két TD-vel zárta a meccset. A tight end Zack Ertz a legjobb volt a meccsen kilenc elkapással és 138 yarddal, míg Jeffrey hét elkapással 88 yardot szerzett.

Rivera elmondta, az első félidőt - vagyis valójában három negyedet - az Eagles irányította. Három Wentz passz után, ami 57 yardot jelentett a második negyed elején, Jeffrey egy 11 yardos touchdown elkapással 7-0-s vezetéshez juttatta a Philadelphia csapatát. Az első két támadáshoz hasonlóan a Panthers harmadik drive-ja sem alakult jól, ez is punt-tal ért véget. Az offense 3rd down mutatója 0/3 volt és mindössze 29 yardot szereztek az első három támadás során. Newton ekkor 1/6-os mutatója és 5 yardja volt csupán.

Wentz egymást követő két +25 yardos passza az Eagles-t a Carolina térfelére juttatta. A defensive end Mario Addison sack-je, aki rövid időre le is ment a pályáról az első negyedben, 3rd&5-nél megállította a lendületet, de a kicker Jake Elliott értékesített egy 46 yardos mezőnygólt, a Carolina pedig 10-0-s hátrányba került.

Egy 34 yardos reverse-játék Wright-tal és egy 12 yardos Newton-futás a Carolina-t mezőnygól pozícióba hozta, de két false start miatt 10 yarddal nagyobb lett a széllel szembeni 39 yardos kísérlet, Rivera pedig a punt-ot választotta a félidő végén. A második egymást követő héten a Carolina a félidőben pontok nélkül ment pihenni.

Miután egymást követő két meccset játszottak idegenben, a Panthers visszatér a Bank of America Stadium-ba, ahol október 28-án a Ravens csapatát fogadják. (A meccs az óraátállítás miatt egy órával korábban kezdődik a megszokottnál!)

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu