Dallasnak még a Titans is sok volt

2.jpg

Ha egy csapat a rájátszásról álmodik, akkor vannak olyan meccsek amelyeket MEG KELL nyerni. A New England esetében ilyen az összes csoport összecsapás (amivel tuti a playoff), míg egy alacsonyabb szintű gárdánál, mint a Dallas, a hazai mérkőzések. A Cowboys, az NFC keleti kvartettjének gyengélkedése miatt, komoly esélyt kapott arra, hogy újra play-offért harcoljon. Ehhez csak annyi kellett volna, hogy Prescotték Jerrylandben lenyomják a bukdácsoló Titanst, ám ez a feladat végül túl nagy falatnak bizonyult tapsikolós edző fiainak :D

 

Két hét. Ennyi ideje volt Jason Garrettnek és Jerry Jonesnak arra, hogy megfordítsák csapatuk hajóját, rendet tegyenek a Cowboys háza táján, felpofozzanak mindenkit, hogy ráfókuszáljanak a 2018-as szezon hajrájára, és meginduljon a gárda a play-off felé. Ehhez Amari Cooper személyében orvosolták a keret egyik nagy hiányosságát, és a dallasiak szerencséjére még az égiek is nekik kedveztek. Hisz míg a gárda pihent addig, a Philly tovább szenvedett, a Washington hiába állt a csoport élén, a keretben annyi lett a sérült, hogy csoda lesz ha 50%-on befejezik az évet. A Giants pedig…. nos maradt a Giants. Ilyen előjelekkel, és az új első számú elkapóval minden adott volt arra, hogy Amerika csapata (pfuj) egy késő őszi győzelmi szériával beérjen a rájátszásba.

 

Kezdő lépésnek nem is lehetett volna jobb ellenfelet találni a Tennessee-nél. Mike Vrabel klubja sorozatban három zakóval a tarsolyában érkezett Texasba, az irányítók sérülésekkel bajlódnak, ergo egy play-off aspiránsnak verhetőnek tűntek. Ám Cowboys vezetősége, játékosai és szurkolóik évek óta hiába hiszik és mondják, hogy rájátszásba valók, az edzői stáb impotenciája újra és újra meggátolta a komolyabb sikereket, és nem volt ez másként a kilencedik forduló záró meccsén sem.

 

Elég volt megnézni a kiszámítható játékhívásokat (futás-passz-screen passz, futás-passz-screen passz), a nem létező futójátékot (Elliott 17 kísérlet, 67 yard), a liga legjobb támadófalának megszűnését, és a kezdőirányítót, aki túl sok időt tölt a zsebben (öt sack). Így a védelem (és a Titans támadói) hiába tett meg mindet a Cowboys-sikerért (két fumble a vendégek térfelén), Scott Linahen OC gondoskodott arról, hogy elmaradjon a győzelem (Cooper egész okés volt a maga 58 jardjával és egy TD-jével, de egy első körös draft jogért kevés, ami szintén Linahen lelkén szárad).

 

Ami a támadójátékot illeti a Tennessee sem volt topon a hétfő esti rangadón (ld. a két fumble), ám Mariotáéknak, a vendéglátókkal ellentétben, sikerült összekapniuk magukat, és a 14-14-es félidőt követően elkezdték a tőlük látott szisztematikus drive-okat, és ennek meg is lett az eredménye. Főleg Dion Lewis volt nagyon elemében. Az ex-bostoni 62-őt földön, 60-at (plusz egy TD) pedig levegőben szedett össze, amivel újfent csapata meghatározó játékosa volt. A futó mellett Mariota is remek estét zárt a maga 240 passzolt jardjával és 2 TD-jével, (valamint összefutott még 32-őt és 1 TD-t), amivel komoly szerepet vállalt a meglepetésben.

 

Mike Vrabel mester a védelmére is büszkén tekinthet az e heti videózásokon, hisz a D a második félidőben egyetlen egy pontot sem engedett a Dallasnak, bebiztosítva ezzel a 28-14-es győzelmet. A Nashville-iek sikerüknek hála megszakították a három meccses negatív sorozatukat, ezzel 4-4-re módosították a mérlegüket, és az AFC-ben lévő káosznak köszönhetően újra versenyben vannak a rájátszásért.

 

A vesztes oldalon Zeke Elliotték újfent csak maguknak köszönhetik a bukásukat. Jones bá' hiába mondta a meccs után, hogy nem lesz változás az edzői stábban, a dallasiak 2018-as éve nagyon afelé tart, hogy a szezon után Jason Garrett és csapatának távozni a kell. A klub ehhez a döntéséhez komoly segítséget is kapott a ligától, hisz a Cowboys hátralévő nyolc meccséből mindössze négyen tűnik esélyesnek (Washington, Indy, Tampa, Giants), és ha bejön a matek, akkor januárban 7-9-es mutató lesz a csapat neve mellett.

 

És hogy még egy negatív hírt írjunk, a csapatkapitány Sean Lee lágyéka újra megsérült, és így tovább gyengült az eddig sem túl veretes védelem, ami újabb szöget jelenthet a tapsikolós vörös koporsójában.