A kemény munka meghozza a gyümölcsét, a középszerűség elég a világ legértékesebb csapatánál, hogyan jussunk el egy év alatt a mennyből a pokolba.

A Jó

Adva van egy srác. Nem túl maga (1,85m), nem túl masszív (97kg), és atletikusnak sem mondható (40 jard 4,9 sec alatt). Nem az irányítók paradicsomából származik (Alabama), és végzősként hiába hozott össze atom számokat (3649 jard, 40 TD és mindössze 7 INT), egyetlen komoly felsőoktatási intézmény sem ajánlott neki ösztöndíjat, így a Southern Mississippi egyetemet kötött ki. A Hattiesburgben eltöltött négy év alatt nem túl veretes 20-21-es győzelem-vereség mutatót hozott, ám ez diő alatt elért 11994 passzolt jardjával és 87 TD-jével megsemmisítette az iskola korábbi QB rekordját (7695 jard, 52 TD)- amelyet évekig egy bizonyos Brett Favre tartott. Ám a szép számok nem hozták meg a NFL csapatok kedvét hozzá, így 2017 draftolatlanul a 49ershez került ahol másfél évig a negyedikszámú irányítóként a nagy csapat és a gyakorló keret között ingázott. És ahogy az megszokott a bajnokságban, egy térdszalag szakadás (Jimmy G) kellett ahhoz, hogy előbb a pokolból a purgatóriumba (alap csapat), majd pedig egy csukló sérülés, hogy az alabamai Hoover szülöttje megkapja élete legnagyobb lehetőségét, és kezdjen az NFL-ben. Ehhez már csak hab a tortán, hogy mind ezt prime time-ban tehette meg a városi rivális Oakland ellen. A még csak 23 éves ifjú meghálálta a bizalmat és 262 passzolt jarddal, valamint három TD-vel 34-3-as győzelemre vezette a csapatát, teljesen elvarázsolva a szakmát és rajongókat. A szóban forgó úriembert Nick Mullensnek hívják, és a meccs utáni interjúja önmagáért beszél. Az ilyen történetekért, pillanatokért imádom az amerikai focit!

A Rossz

Évek óta értetlenül állok a felett, ami a Dallas Cowboys körül történik. Amerika csapat minden évben azzal a felkiáltás kezdi meg az évet, hogy Supe Bowl vagy semmi, de legalább a play-off legyen meg. A Forbes legértékesebb sportklub listáján évek óta az első helyén tanyázó egyesületét kilencéve Jason Garrett vezeti. A Jerry Jones éra leghosszabb ideje regnáló mestere karrierje alatt mindössze kétszer tudta rájátszásba vinni csapatát, ami elég gyenge mutató. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a főcsoport elődöntőnél tovább egyszer sem sikerült tovább vezényelni a ’Boyst akkor végkép érthetetlen, hogy miért ő irányítja még mindig a friscoi székhelyű klubot. Aki látta az amazon All or Nothing című sorozatának Dallasról szóló 2018-as évadát, az láthatta mennyire impotens volt a klub vezetése 2017-ben, és mivel a stáb szinte nem változott semmit, el tudja képzelni, hogy mi mehet most a csapatnál. Tapsikolós mester (szintén All or Nothing referencia) legutoljára a hétfő esti rangadón alkotott nagyot, amikor is, két hét pihenés és rákészülést követően, a gárda hazai pályán elbukott a Tennessee ellen. Egy ilyen kínos zakót (28-14) követően a logikusan gondolkodó szurkolók azt várták, hogy a 3-5-ős mérleggel álló, a rájátszásról szinte biztosan lemaradó, csapatnál fejek fognak hullani, a GM habzó szájjal rúg ki edzőket, megbünteti az alul teljesítő játékosokat. Ám a Cowboys egy családi vállalkozás- Jerry Jones egyben a tulaj és az általános igazgató, míg a gyerekek viszik a klub többi dolgát (marketing, PR, infrastruktúra, stb)-, ezért itt egy kicsit másképp működnek a dolgok. Jerry apó kedden kijelentette, hogy az elmúlt két évben elég gyengén teljesítő irányítójának, Dak Prescottnak a szerződését meg fogja hosszabbítani (ami részben érthető, hisz Dak mögött nincs senki, a szabadügynök piac pedig 2019-er elég gyenge lesz), és ami a legfontosabb idényközben nem rúg ki senkit az edzői stábból. Jason Garrett így marad a helyén, és ismerve Jones viselkedését, nagy pénzben lehet rá fogadni, hogy 2019-ben is ő lesz a Cowboys fő edzője, újabb eltékozolva ezzel Prescott és Zeke Elliott karrierjéből, akik többre hivatottak, mint hogy egy 50%-os csapatban játszanak.

A Csúnya

Most hogy a Browns kirúgta vezetőedzőjét, másik csapatra lehet fókuszálni. Ez pedig nem más minta 2017-es szezon meglepetés gárdája a Buffalo. A Bills szurkolók januárban még a rájátszásba jutást ünnepelték (ki ne emlékezne az felgyújtott asztalokba ugrálásra), és a Jaxtől elszenvedett szoros vereség után mindenki a hasonló dolgokat hozó közeljövőről merengett. Azt bizony sokan elfelejtették, hogy tavaly az észak new yorkiak roppant nagy mázlival kerültek be a liga legjobb 12 együttese közé, és az alapszakaszban el kell viselniük pár nagyon blőd döntést (Taylor helyett Peterman, majd vissza Taylor). Ezért sokan óvatosan várták a Buffalo idei alakítását, főleg hogy Taylor lepasszolták Clevelandbe, és így a Peterman-Allan párosra bízták az irányító posztot. Sajnos a kétkedőknek lett igazuk, nem is kicsivel. A piros-fehér-kékek QB helyzete elkeserítő (szinte már az utcán toboroznak), sztár futójuk hol játszik hol nem (szíve szerint inkább az utóbbit választaná), támadófal nem nagyon van (nem csoda, hogy minden QB amelyik pályára lép megsérül). Így nem is csoda, hogy a Buffalo szerezte a legkevesebb pontot (96), és meccsenként átlagban 248 jardot sikerült összehozni. Érdekes módon mind ezek ellenére a védelem állja a sarat, ami jelzi, hogy Sean McDermott vezetőedző és stábja azért nem mindent csinál rosszul. A legszebb az egészben, hogy ha a támadók javulásához elég lenne, ha a klub újonc QB-reménysége, Josh Allen felépülne, és a nem túl erős sorsolásnak hála, elérhető lehetne egy tisztességes 5-10-es mutató, ami a jelenlegi 2-7-hez képest szebb képet festene. De maradjunk a realitások talaján és előbb legyen meg a Bills idei harmadik sikere!