A Jets vagy a Browns lehet Mike McCarthy következő csapata

Hétfő után 8 csapat maradt vezetőedző nélkül és mindegyikük vezetői belevették magukat az edzőkeresésbe. Jelenleg a New York Jets és a Cleveland Browns padja tűnik a legvonzóbb célpontnak és eddig a Green Bay Packers korábbi vezetőedzője Mike McCarthy a legkapósabb jelölt.

McCarthy-val kapcsolatban egyelőre annyi teljesen biztos, hogy nem az Arizona Cardinals csapatánál folytatja. Interjúra hívták a sivatagba de az edző visszautasította a felkeresést pedig a hírek szerint "teljes kontrollt" kapott volna a csapatnál.

A Jets azonban érdekli McCarthy-t. Finoman szólva is rengeteg tennivaló van New Yorkban de a harmadik helyen választhatnak a Drafton illetve a szabadügynökpiac nyitásakor Ők rendelkeznek majd a legtöbb szabad hellyel a fizetési sapkában. Van egy fiatal irányítójuk és Sam Darnold azért igen sok hibával játszott de megfelelő edzői irányítás és egy köré épített támadóegységgel sikeresek lehetnek.

A Browns oldalán is megvan a tehetséges fiatal irányító Baker Mayfield személyében aki a szezon legjobb teljesítménytét nyújtotta az újoncok között. McCarthy holnap fog interjúzni az állásért és lesznek ismerős arcok a front officeban, Alonzo Highsmith és Eliot Wolf korábban a Packers front officeban tevékenykedett. A Browns kerete most bővelkedik tehetséges fiatalokban, Mayfield mellett Myles Garrett, Nick Chubb és Denzel Ward is a rosteren szerepel így lehet, hogy már a héten kinevezik a csapat következő vezetőedzőjét.

nfl.com, profootballrumors.com, Fotó: twitter.com