Akiken spórolhat a Buccaneers

A 2019-es fizetési sapkát figyelembe véve a Buccaneers jelen állás szerint a negyedik legkevesebb mozgási térrel rendelkezik a maga 17,8 milliójával. Azonban ez az összeg nőhet. Egyrészt azért, mert a csapatok várják a fizetési sapka megemelését, ami szinte bizonyos, hogy megtörténik. Ebben az esetben 30 milliós összeggel gazdálkodhat majd a csapat. Van továbbá hat plusz kettő név, akik bár rendelkeznek szerződéssel, amennyiben a csapat megválik tőlük, további mozgásteret nyer. Lássuk először a hatot!

Gerald McCoy, megspórolható összeg:13 millió dollár. Egy 10+ milliós, éves fizetés mellet azt hiszem elmondható, hogy az ember egy középső védő falembertől méltán várna olyan statisztikai számokat, mint mondjuk Aaron Donald, J.J.Watt vagy akár Chris Jones esetében. McCoy ezt már évek óta nem hozza. Pedig McCoy egy elismert 3 technique defensive tackle, talán a piacon lenne is értéke. Mondjuk akár egy első kör, de egy második bizonyosan. Tovább növeli ennek a tradenek az esélyeit McCoy néhány megnyilvánulása a twitteren, amely lényegében mintha búcsú lenne a csapat szurkolóitól.

DeSean Jackson, 10 millió dollár. Nincs miről beszélni! A játékos elvágyódik. Leginkább Philadelphiába. Már el kellett volna cserélni. Innentől kérdés, hogy valaki kínál-e még érte valamit, vagy megvárják a csapatok, amíg kiteszi a Bucs.

Cameron Brate, 7 millió dollár. Értem én, hogy Jameis Winston-nak a vörös zónában ő a legnagyobb segítség, de egy tight end-ért, aki nem tud segíteni a futás blokkolásoknál ekkora összeg luxus.

Demar Dotson, 4,7 millió dollár. Dotson egy-két éve még a legrutinosabb támadó falemberünk volt. Azonban most már egyre inkább kísérik karrierjét a sérülések. Nem hiszem, hogy sok van még a tankban. Akár egy hátsó kör is jól jöhet érte.

Bryan Anger, 3 millió dollár. A múltkor írtam már erről. Úgy gondolom egy jó GM ennél jobban teljesítő puntert is találhat, lényegesen olcsóbban.

Evan Smith, 2 millió dollár. A támadó falember nagyon jó volt még Green Bay-ben. Tampában ezt közel sem hozta. Volt egy-két jó meccse, de ennél többre nem futotta. Egy akármilyen drafthelyért én simán becserélném. 
Ez eddig kicsivel több, mint 39 millió dollár. Nézzük a plusz két nevet!

Jason Pierre-Paul, 14,5 millió dollár. Szinte szentségtörés leírni ide a nevét azután, hogy oly sok év után általa van két számjegyű zsákolónk. Ugyanakkor JPP már 30 éves. Esetleg egy jó évet még látok benne, de annál sokkal többet nem nagyon. Egy jó GM kapva-kapna az alkalmon, hogy egy ilyen szezon után megfelelő drafthelyet csikarjon ki érte, és egy fiatalabb változatra cserélje őt. Főleg látva az idei védő falember felhozatalt a drafton.
Ez így már már kb. 54 millió dollár.

Ott van aztán Jameis Winston. 20,9 millió dollár lenne vele spórolható. Az igazat megvallva, jelen állás szerint nincs nála jobb sem a szabadügynök piacon, sem a drafton. Sakk-matt a GM-ünknek. Talán egy tényleg jó edző keze alatt fejlődhetne, ugyanakkor én még mindig várnék a nagy pénz megadásával. Azt ugyanis láthatjuk, ahol jól megfizetik az irányítót, nem nagyon jut a csapat kellő megerősítésére. Sok ilyen csapat nem jutott idén rájátszásba. Félek Winston által ez lenne a Bucs sorsa is.

Az így megspórolt összeg immáron több,mint 74 millió dollár lenne.Plusz a jelenleg rendelkezésre álló. Ebből már futja pár jó játékosra.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com