Draft prospectek: Nick Bosa, DE (Ohio State)

Számos kiváló passzsiettetővel gazdagodhat idén az NFL, hihetetlenül erős az idei class. Ugyan nagy a valószínűsége, hogy Kyler Murray lesz a Cardinals választotta az 1/1-en, de akár Nick Bosának is összejöhet ez.

1997. október. 23-án született Fort Lauderdale városában, Floridában. A St. Thomas Aquinas High School tanulójaként többször is all-state első csapatba választották. Természetesen öt csillagos tehetségnek rangsorolták és a legjobb középiskolai játékosok között tartották számon. Egyeteméül az Ohio State-et választotta.

Már a freshman évében folytatta a bátyja domináns teljesítmény, hiszen 29 szerelést és 5 sacket hozott össze. A jó játékának köszönhetően összejött a Freshman All-American tagság. 2017-ben több lehetőséget kapott és a számai is javultak, hiszen 8,5 sackig jutott, ráadásul a negatív yardos szerelései is szignifikánsan megnőttek (az előző évi 7 után 16-ra nőtt). A junior évében robbanthatott volna igazán nagyot, de mindössze 3 mérkőzésen után megműtötték és ott is hagyta az egyetemét annak érdekében, hogy zavartalanul készülhessen a draft procedúrára. Az egyéni elismerések így sem maradtak el, 2017-ben ő lett a Big Ten Konferencia legjobb DL játékosa és természetesen All-Big Ten első csapatba is választották.

Erősségek

Az elvártnál is több időt tölt a konditeremben és a lábnapokat sem hagyja ki. Szinte tökéletes defensive end méretekkel rendelkezik. Alacsonyan tartja a vállvédőit és erősen dolgozik az alsótestével. Annyira erős, hogy a double team ellen is boldogulni tud. Jól dolgozik a kezeivel, végig aktív marad és erőteljes ütéseket tud bevinni az ellenfelére. Kellően gyors és rugalmas ahhoz, hogy alacsonyan maradjon és elforduljon a széleken. Nemcsak a blokkolóra figyel, hanem a játékszert is szem előtt tartja.  Nehéz az offensive tackle-nek lekövetnie a mozgását. A special teamben is hasznos tud lenni, volt egy blokkolt mezőnygólja.

Gyengeségek

Nem annyira mozgékony, mint a bátyja. Lehetne képzettebb is a counter move-oknál, inkább igyekezetből próbálja megoldani ezeket a helyzeteket. Kicsit gyorsabban kell megtalálnia a labdás embert. Javítania kell a szerelésein. Néha túl lassan válik le a blokkokról és nem tud időben laterális irányba elmozdulni. Majdnem a teljes 2018-as szezont kihagyta.

Combine eredmények

Méretek: 6'4" magas és 266 lb tömegű
40 yard: 4,79 s
Fekvenyomás: 29
Súlypontemelkedés: 33,5 inch
Helyből távolugrás: 116 inch
3 cone drill: 7,11 s
20 yard shuttle: 4,14 s

Alaposan bejött a Chargers-nek Joey kiválasztása, aki azonnal berobbant a ligába. Nicket is hozzá hasonló tehetségnek tartják, sőt nem egy olyan véleményt olvastam már, amely még a bátyjánál is jobb játékosnak tartja. Nem ő a leggyorsabb defensive end, de remekül használja a kezeit és tudja hogyan kell játszani ezen a poszton, ami aranyat érhet. Nem véletlenül tartják őt és Quinnen Williams-t az idei class legjobb játékosának, hiszen a sérülése már a múlté, ráadásul akármelyik védelmi rendszerben megállja a helyét. Óriási meglepetés lenne, ha nem találna gazdára a top 3-ban.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu