Giants pozíciós áttekintő: elkapók

A liga egyik legkiválóbb elkapósorát tudhatta a magáénak a Giants, amelyben Odell Beckham Jr. vitte a prímet. A legjobb játékosunkat eladtuk, de így sem számít gyengének a névsor, bár „klasszikus” első számú célpont nem biztos, hogy van a keretben. Vajon ki tudja magára vállalni ezt a szerepkört?

Elsőként talán Golden Tate neve ugrik be az embernek, aki a legtapasztaltabb WR. A Seahawks-ban és a Lions-ban is remek évei voltak, de az Eagles-be való szerződés nem jött be neki. Ennek ellenére a tavalyi számai sem rosszak, ismét képes lehet egy 800-1000 yardos szezonra. 30 évesen nem tartozik a legfiatalabbak közé, bár lehet még benne néhány jó szezon. A játékstílusa alapján illik a rendszerbe, bár azt ne feledjük, hogy 2016-ban nem jött be amikor egymásra hasonlító elkapókat gyűjtöttünk össze.

Sterling Shepard mintha az ő kiköpött mása lenne. Sokan kizárólag slot elkapónak tartják, azonban tavaly több yardot szerzett az oldalvonal mellől indulva. Két éve robbanthatott volna igazán, amikor a sérülések miatt ő volt Manning legjobb célpontja, de nem tudott végig egészséges maradni. Valami mindig hiányzott ahhoz, hogy egy nagyot robbantson, de idén választ kapunk arra, hogy képes lehet-e 1200-1300 elkapott yardra is. A szerződését meghosszabbítottuk, így minden adott ahhoz, hogy a 20-as éveit nálunk töltse.

Az igazán nagy kérdés, hogy ki lesz a harmadik számú WR. Illetve azt is meg kell magunktól kérdezni, hogy valóban harmadik számú célpontként kell funkcionálnia ennek a játékosnak? Tate és Shepard mellett ott a Barkley-Engram kettős is, akiket szintén tömni kell a labdával. Az edzőtáborban Corey Colemannel próbálkoztunk a legtöbbször, aki eddig inkább a visszahordásaival vétette magát észre. Emlékezhetünk az egy évvel ezelőtti Hard Knocks-ban bemutatott balhéjára, amely után körbejárta a ligát és végül nálunk kötött ki. A viselkedése 180 fokos fordulatot vett és semmilyen negatív dolgot nem hallottunk róla. A sebessége mindenképp hasznos lehet, ha más nem arra, hogy „megnyújtsa” a pályát.

Csalódást keltően alakul Cody Latimer pályafutása, aki az előző szezon közben sérültlistára került. A végére aktiváltuk és élt is a lehetőséggel, jó játékot nyújtott az Eagles és a Cowboys ellen, ez pedig új szerződést jelentett neki. Ne várjunk tőle csodát, azonban a magassága előnyt jelenthet neki, kell legalább egy nagy testalkatú WR a keretbe.

Russell Shepard is a depth chart alját célozhatja meg, vélhetően idén sem ő lesz a kulcsjátékosunk. Nála inkább a special teamben betöltött szerep lehet fontos, ezeknek az elkapóknak itt is helyt kell állniuk. Egy-egy játékra az offense-ben is hasznos lehet, de ne tőle várjuk a megváltást.

Ugyanez igaz Benny Fowlerre is, aki tavaly már nem kellett a Broncos-nak, a szezon közben pedig jól ugrott be hozzánk. Brittan Golden a Cardinals-ban húzott le négy esztendőt, a névjegyét azonban nem tudta letenni. Alonzo Russell nálunk próbálkozott tavaly, egy mérkőzésen volt aktív, elkapása nincs.

A draft ötödik körében érkezett Darius Slayton, akitől special teamer feladatokat várok. Gunnerként és visszahordóként is hatásos lehet, az offense-ben pedig egy-egy hosszabb labdával lehet megkínálni. A sebessége alkalmas erre a feladatkörre, kérdés el tudja-e kapni a játékszert.

Van két draftolatlan versenyző is Alex Wesley és Reggie White Jr. személyében. Alulról kell felküzdeniük magukat, kezdetben a gyakorlócsapatra lehet reális esélyük.

A legfőbb kérdés, hogy mekkora űrt hagyott maga után Beckham. Úgy gondolom, hogy pozíciótól függetlenül minden csapat megérezné egy ekkora klasszisnak a távozását és hiányozni fognak azok a játékok, amelyekből több negyednyi szenvedés után csinált touchdownt. Ennek az offense-nek azonban nem feltétlenül kell egy OBJ, inkább Barkley-ra és a rövidebb játékokra épít Shurmur. Gyakorlatilag Tate-re cseréltük le Beckhamet, aki ugyan elmarad tőle, de szintén jó játékos és a rutinja is sokat érhet. Ennek ellenére nem tőle, hanem Shepardtól várom a legproduktívabb teljesen, azonban ha mindketten egészségesek tudnak maradni, akkor nem csodálkoznék azon, ha együttesen az 1800 yardot is elérnék. Elegendő hatékony célpontja van Manningnek, nem ez a pozíció a jelenlegi csapat problémája.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu