Meccsértékelő – Előszezon, 1. hét, vs Jaguars

"Mondjon bárki bármit, nyerni jobb, mint veszíteni" - John Harbaugh. A HC hatereknek szánt bölcsességével nagyon gyorsan rövidre zárjuk mi is a végeredmény emlegetését, a 2015 szeptember 5. óta előszezonban veretlen Baltimore Ravens folytatta hagyományait, és a soron következő, totál jelentéktelen mérkőzését is megnyerte 29-0-ra.

De hiszen ezek sokkal keményebben játszottak, mint edzésen! – nyilatkozta meglepetésében Josh Allen, a Jaguars edge rushere, de ami még ennél is fontosabb, hogy sérülés nélkül sikerült lehozni a nettó 60 percet. (Megj: bődületesen sok és hosszú reklámblokk volt a hajnali mérkőzés közben, az egész már-már súrolta a nézhetetlenség határát)

Bármilyen következtetést is vonjunk le a személyi és az egységek teljesítményét látva, az edzőmérkőzéseken tapasztaltakat érdemes “elnegyedelni”, és ennek tükrében megfogalmazni az elvárásokat és persze a kritikákat is. Voltak bizakodást keltő játékok és játékosok, de a secondaryn kívül egyelőre nem sok mindenkire lehet könnyedén fogadni Vegas-ban. A minőségi kritikát, elemzést az sem segíti, hogy a látott, vanilla playbook került mindenféle kockázatot, az elmúlt hetekben hangoztatott “offense-forradalom” pedig egyelőre (nem meglepő módon) teljesen rejtve maradt. Tovább nehezíti a látottak processzálását, hogy a Jaguars túlnyomórészt másodvonalasokkal állt fel az egész mérkőzésen, a kezdőik java része pihent.

Image

A pozitívumok

Kaare Vedvik (K/P) ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta (4/4 FG), szép, hosszú karrier és sok pénz vár rá a ligában valamelyik kicker-deficites csapatban. Az 55 yardos field goalt a homlokán megjelenő izzadtságcseppek nélkül abszolválta, de a puntjai is teljesen rendben voltak. Jó lenne megtartani, de a keretbe nem fér be, waiverről pedig 2 másodperc alatt felcsippentik. Eric, komám, trade! Esetleg sétáljon még egyet éjszaka a west side-on – na jó, ez szemét dolog volt 

Miles Boykin (WR) – Billick nem véletlenül hasonlította többször is Calvin Johnsonhoz, magas, fizikális elkapó, aki playről playre, a szemünk előtt fejlődött és küszöbölte ki hibáit. 1st downokhoz és a red zone-ban kiváló célpontja lehet Lamarnak, küzd a labdáért és a yardokért, rég nem látott izgalommal vettük tudomásul, hogy végre van reménytkeltő elkapónk. Az edzők is hasonlóan gondolhatják, ugyanis azok kevesek közé tartozott, akiket majdnem teljesen végig láthattunk a pályán, akcióban.

Kiválóan játszott, szinte minden felé repülő passzt lehalászott, csak tökéletes védőmunka árán tudták néha-néha megállítani a cornerek

Maszi

Linebackerek, futásblokkolás – középen gyakorlatilag teljesen sikerült semlegesíteni a Jaguars futójátékát, hála a védőfal és a linebackerek teljesítményének, csak kívül sikerült az ellenfélnek yardokat szereznie a földön. Külön kiemelendő Mogyi, Chris Board és Kenny Young is, aki a nap, de esélyes, hogy az egész preseason legjobb, leglátványosabb playét hozta össze egy blitzből (videó lent).

Az LB corps, a futás elleni védekezés végig topon volt, akárki volt a pályán, Peanut és Young aprító üzemmódban voltak nem is kicsit, de Alaka is jól mozgott

Maszi

Secondary – a veteránok nélkül szinte csak a fiatalokból és a töltelék emberekből felépülő secondary is kiválóan limitálta a Jags passzjátékát, mindenképp biztató ez számunkra, hiszen a merítési lehetőségeink kifejezetten jobbak lesznek a tavalyi évhez képest (Maszi). Bennett Jackson és Cyrus Jones is interceptionnel gazdagította előszezoni statisztikáit, DeShon Elliott pedig kiváló érzékkel segítette a backfieldről a futójáték levédekezését.

A bizakodásra okot adó jelenetek és játékosok

Lamar Jackson. 4/6, 59 yard, TD, 138,2 QBR egy negyed alatt. A kizárólag passzjátékot engedélyező playbook manifesztálódásából egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni másodéves irányítónk vonatkozásában, a némikor alul- illetve túldobott labdákat gyönyörű passzokkal egészítette ki. Szemmel látható a fejlődése, de bőven van még vele meló.

Pass Rush, OLB-k. Tyus Bowser és Tim Williams megtettek minden tőlük telhetőt, ám ebből a szempontból nem láttunk különbséget a tavalyi előszezonnal összehasonlítva, a Jags offense-re a nyomás inkább belülről érkezett. Összességében mégis reménytkeltő volt az osztag. Idei draftoltunk, Jaylon Ferguson is megjelent a negyedik negyedben, frissen, üdén abuzálta a Jacksonville harmadvonalasait.

Futójáték. Boykinhoz hasonlóan a futóknál Justice Hill izzadhadta végig a meccset, a kezdeti nehézségeket a végére oké játékokkal fűszerezte. A vállára pakolt teher mennyiségéből látszik, hogy Greg Romanék komolyan gondolkodnak az őszi bevethetőségén. Távolról sincs ott még, ahol lennie kéne, de negyedik körös futók ritkán kezdik ezeryardos szezonnal. A többiek is viszonylag szépen muzsikáltak, Ingram kivételével mindannyian kaptak játékidőt, Kenneth Dixon pedig szemmel láthatóan jobb formában van a tavalyinál. A Baltimore-i futójáték egyik idei legnagyobb előnye és fegyvere a variálhatóságában rejlik.

Image

A negatívumok

A támadófal mélysége. Nem csak Baltimore-ban küzdenek a “ha a kezdők lesérülnek, nekünk végünk!” jelenséggel, a legtöbb csapatnál ez konstans állapot, a legjobb példa erre a hajnalban pályára lépett Jacksonville Jaguars. Mégis, a harmadik negyedtől kifejezetten ijesztő volt látni, milyen rövid idő alatt záródik be a zseb, McSorley-nak átlag 1-1,5 másodperce maradt a döntéshozatalra. Lehet, hogy Vedviket draft pick helyett egy értékes linemanre kellene inkább cserélni.

Trace McSorley (QB) viszonylag hamar felülkerekedett kislányos zavarán, és megszeppent rookie-hoz méltó, teljesen vállalható teljesítményt tett le végül az asztalra, beleértve a később holdingért visszahívott gyönyörű end zone passzát Miles Boykinnak. Mindezektől függetlenül egyelőre nekünk, külső szemlélőként úgy tűnik, a mutatott teljestmény (40,9%) nem validálja a 3 qb-s rostert idén, RGIII mellett nincs esélye backupszerepre, az elmúlt hónapokban hangoztatott, “számos helyen bevethető” mágiából pedig egyelőre semmit nem láttunk.

Ricard, mint FB. A srácnak egyetlen használható blokkja volt ezen a poszton, szinte teljesen értelmetlen volt a támadóoldali jelenléte, a védelemben viszont jól mozgott DT szerepkörben (Maszi)

Maurice Canady. Nem sokat volt a pályán, de amikor a gyepen téblábolt, szinte kivétel nélkül mindig lemaradt az emberéről, akár a védelemben, akár a speciális egységben állt fel a jóember, számomra ez csalódás, hiszen eddig olyan híreket kaptunk az edzőtáborból, hogy Maurice igen nagy spíler (Maszi)

A speciális egység. Visszahordásoknál: akár punt, akár kickoff return (ez volt a rosszabb) levédekezése lett volna a feladat, a srácok nem nagyon érezték a dolgot, egyszer csak egy holding szabálytalanság mentett meg minket egy sima visszahordott TD-től, és az a statisztikai adat, hogy majdnem 160 yardot szereztek így ellenünk a meccsen, 22,7 yard/return átlaggal nagyon nyugtalanító (Maszi)

Bár jó volt végre a Hollókat a pályán látni, nem olyan nagy baj, hogy véget ért a mérkőzés, a vége elég szenvedősre sikeredett 

John Harbaugh felpakolja a gépet kettesbe, a jövő héten már izgalmasabb látnivalók lesznek, csavar egyet mindenki a playbookon.

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary