A Dolphins ellen 9 mérkőzés után győzni tudott a Giants

Kínkeserves hetek után, a 4. játéknapot követően sikerült végre nyerni, a szintén gyengélkedő Dolphins-t sikerült két vállra fektetni. Ezzel mi is 3-11-re javítottuk a mérlegünket és könnyen lehet, hogy ez volt Eli Manning utolsó New yorki mérkőzése.

Ahogy a múlt héten, úgy ismét két ellentétes félidőt láttunk, igaz most fordított volt a felállás. "Kicsit" bealudtunk, az első félidő pedig 10-7-es vendégvezetéssel ért véget. Nem nagyon találták magukat a támadóink, csak Golden Tate tudott villantani egyet, aki egy 51 yardos TD-t szerzett az egyetlen elkapásával. A 3. negyedben aztán beindult a mészárlás és három touchdownt szereztünk ebben a 15 percben. Végre felépült Saquon Barkley, ég és föld a mostani játéka a néhány héttel ezelőttihez képest. Talán ő volt a legjobb emberünk a pályán, 112 futott yarddal zárt. Az elkapók közül ezúttal Sterling Shepard vitte a prímet, aki egyedüliként érte el a három számjegyű határt. Tökéletes lenyomata volt Eli Manning pályafutásának ez a mérkőzés. Dobott 3 interceptiont, amiből 2 nagyon buta volt, de szép játékokat is bemutatott és végül összejött a győzelem. Az utolsó néhány játékra lecserélték, így könnyen elképzelhető, hogy a jövő héten visszatér Daniel Jones és ez volt Manning utolsó mérkőzése.

A védelemre is igaz a felemás teljesítmény, borzasztó játékot láttunk az első félidőben. Pass rush nem volt, ráadásul a coverage is értékelhetetlenre sikeredett. Ficánkolt Ryan Fiztpatrick, a legjobb formáját mutatta. Fordulás után aztán lehúztuk a rolót és csak egy touchdownt engedélyeztünk, amely már nem is számított igazán. Valamelyest javultak a cornerbackjeink, de azért így is láttunk olyan játékokat, amelyeknél megetették DeAndre Bakert és Sam Bealt.

Egyedül a draft pozícióba számíthat bele ez a győzelem, de egyébként totál tét nélküli mérkőzést láthattunk. Ennek ellenére gyönyörű volt a második félidő, rég domináltunk ennyire egy csapatot. A kezdés azonban borzasztóra sikeredett és egy erősebb együttes ellen komoly hátrányba kerültünk volna. Ez azonban nem nagyon számít, a lényeg, hogy szereztünk végre egy győzelmet és Manningnek sem kell 50% alatti mérleggel befejeznie.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Fotó: mynews13.com