Hogyan alakulhatnak a kiemelések az AFC-ben?

Az AFC-ben az első hely eldőlt ugyanis a Baltimore Ravens-t már nem lehet megelőzni. A biztos elsőség tudatában a csapat vezetőedzője, John Harbaugh már bejelentette, hogy több kezdőjátékosát, köztük Lamar Jackson-t is pihentetni fogják az utolsó fordulóban. Az utánuk következő csapatok helyezése azonban még nincs kőbe vésve.

A második helyen a címvédő New England Patriots csapata áll jelenleg. Már nincs esélyük az első hely megszerzésére de a második kiemelésüket még elveszíthetik. Ez egyféleképpen történhet meg, ha a Patriots veszít a Dolphins ellen és a Chiefs megnyeri a holnapi mérkőzését.

chiefs.jpg

A Pats veresége miatt erre azért nem kell nagy összeget feltenni de a Chiefs biztosan nem fogja fél vállról venni a Chargers elleni találkozóját mert a második kiemelt pihenőhetet kap és nem kell játszania a Wild Card fordulóban.

A harmadik hely sincs bebiztosítva ugyanis a Chiefs megelőzheti a Patriots-t de el is veszítheti a helyezését. Erre is egyszerű forgatókönyv létezik, a csere akkor következik be, ha a Chiefs veszít a Chargers ellen és a Texans nyer a Titans ellen.

texans.jpg

A legnyugodtabban a már biztos playoff résztvevők közül a Buffalo Bills várhatja a zárófordulót ugyanis hiába rendelkeznek ugyanolyan mérleggel mint a Texans Ők nem tudnak se előre sem pedig hátra elmozdulni. A Pats mögött csoport másodikként csak az 5. hely érhető el a számukra.

A hatodik hely viszont még teljesen nyitott. Az utolsó playoff helyre az AFC-ben még a Tennessse Titans, a Pittsburgh Steelers és a csodát hajszoló Oakland Raiders hajt. A lehetőségekről részletesen a következő posztban.

nfl.com, Fotó: wliv.com