Dan Quinn a Commanders vezetőedzője

Dan Quinn visszamászott az NFL edzői ranglétra legmagasabb fokára és ehhez még a csoportját sem kell egyhagynia. Az Atlanta Falcons korábbi vezetőedzője és a Dallas Cowboys eddigi védőkoordinátora lesz a Washington Commanders követező vezetőedzője.

Az 53 éves edző Dallasból teszi át a székhelyét a fővárosba. A Cowboysnál töltött éveiben két Top 12-es védelmet rakott össze (most 5. helyen zártak). Már tavaly is sok megkeresést kapott de végül visszatért koordinátornak és még egy szezont eltöltött Mike McCarthy mellett.

Ron Rivera helyét fogja átvenni így a Commanders sorozatban a második olyan vezetőedzőjét nevezte ki aki korábban egy másik csapatnál már betöltötte a posztot. Ráadásul a második olyan lesz aki vezetőedzőként Super Bowl-t játszott és vesztett a korábbi csapatával.

Quinn kiválasztásával valószínűleg a csapat legnagyobb problémájára akarnak megoldást találni. Ez pedig nem más mint a védelem ugyanis a csapat egysége a liga legrosszabb alakulata volt. Ezen már az alapszakasz közben is javítani szerettek volna de a koordinátor elküldése nem oldotta meg a problémákat. Remélik, hogy Quinn szerződtetése meghozza az eredményeket, amire annyira vágynak.

422934933_410282224850694_2092886863918901318_n.jpeg

Fotó: gridironheroics.com