Greg Olsen izgatott a Carolina jövőjével kapcsolatban

Amikor a hétfői OTA edzés véget ért, a tight end Greg Olsen érdekes dolgot mondott két csapattársáról - az egyiket ismeri 2011 óta, a másikkal még csak ismerkedik.

Olsen arról beszélt, mennyire boldog volt, amikor az irányító Cam Newton aláírta az ötéves szerződés hosszabbítását.

"Rögtön azután, miután aláírta a szerződést, üzenetet írtam neki, és azt mondtam: "Minden viccet félretéve, remélhetőleg te leszel az utolsó irányító, akivel valaha játszottam." Boldog vagyok, hogy ezt mondhattam." mondta Olsen. "A vele töltött négy év volt a legjobb négy év pályafutásom során. Nem gondolom, hogy ez véletlen egybeesés. Játszani vele nagyszerű dolog volt a karrierem szempontjából - tulajdonképpen együtt fejlődtünk, a karrierünk két különböző szakaszában jártunk, amikor mindketten idekerültünk."

Olsen, aki három éves szerződés hosszabbítást írt alá korábban a holtszezon során, átlagosan 68 elkapást és 802 yardot ért el idényenként Carolina-i karrierje során. Tavaly élete során először volt ott a Pro Bowl-on, miután karrier csúcsot ért el 84 elkapással és 1008 yarddal.

A kilenc éves veterán tight end elmondta továbbá az első benyomásait a baloldali tackle Michael Oher kapcsán, aki korlátlan szabad ügynökként érkezett ebben a holtszezonban.

"Elöl visszatért mindenki, és Michael Oher már egy hatalmas plusz a számunkra." mondta Olsen. "Fantasztikus munkát végzett. Az ő jelenléte, a veterán viselkedése észrevehető. Már rengeteget játszott, és ez meglátszik. Érti a blokkolási sémákat, megérti, hogyan kell dolgozni."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: fansided.com