Ismét nyert és továbbra is veretlen a címvédő (videóval)

A hálaadásnapi hármas mérkőzéssorozatot hagyományosan a Detroit Lions és a Green Bay Packers összecsapása nyitotta meg. A bajnok Packers könnyedén nyerte idei 11.-ik, összeségében zsinórban 17. mérkőzését. Két olyan csapat találkozott amik az év elején legtötbb fordulón keresztül voltak veretlenek.

A mérkőzésen az első negyed nem hozott egyetlen pontot sem. Az első pontokra egészen a második negyed legvégéig kellet várni, amikor 42 másodperccel a vége előtt Greg Jennings elkapta Rodgers 3 yardos passzát.

A harmadik negyed egyértelműen a bajnoké volt, 2 TD-t és egy mezőnygólt szereztek. Elsőként Kuhn futott TD-t, majd James Jones szerzett egy 65 yardos TD-t. A harmadik negyed végére már 24-0-ra vezetett a Packers.

A negyedik negyedben magára talált a Lions. Előbb Keiland Williams futott egy TD-t, majd Megatron azaz Calvin Johnson kapta el Matthew Stafford 3 yardos TD passzát.

A mérkőzésen Aaron Rodgers 307 yardot és 2 TD passzt szerzett, míg Matthew Stafford 276 szerzett yardja és 1 TD-je mellett 3 IT is szerzett. A legtöbb futott yardot (39 yard) Maurice Morris, a Lions running backje, míg a legtöbb elkapott yardot (94) James Jones, a Packer wide receivere érte el. Charles Woodson, Clay Matthews és Rob Francois mindannyian IT szereztek amivel megkönnyítették csapatuk dolgát.

(nfl.com)