Drew Brees megdöntötte a legendás Dan Marino rekordját (videóval)

Az NFL alapszakaszának 16. játékhetén a New Orleans Saints legyőzte az Atlanta Falconst. A mérkőzés bevonul a történelemkönyvekbe, ugyanis a „Szentek” irányítója, Drew Brees megdöntötte Dan Marino megdönthetetlennek hitt rekordját.

Az Atlanta Falcons remekül kezdte a New Orleans Saints elleni mérkőzést, ugyanis az első drivejából pontokat szerzett. A mostani szezonban csak két field goal kísérletet elhibázó Matt Bryant 34 yardról rúgta be mezőnygól próbálkozását. A New Orleans valamivel több mint három perc alatt egy 84 yardos támadássorozatot vezetett. A nagyszerűen felépített drive végén, Pierre Thomas egy 4 yardos touchdown futást mutatott be. A vendégeket nem fogta meg a „Szentek” TD-je, amelyre azonnal válaszolni tudtak. A szezon egyik legjobb újoncjátékosa, Julio Jones egy 21 yardos elkapott hatpontost szerzett.

A második negyedben a Saints faképnél hagyta ellenfelét. Valamivel kevesebb mint három perccel a felvonás kezdete után Drew Brees egy 8 yardos TD passzt adott Marques Colstonnak. Egy harmatgyenge Falcons támadás után ismét a New Orleansnál volt a labda. Brees, azonban eladta a játékszert. Dominique Franks által megszerzett labdával az Atlanta nem tudott mit kezdeni. A következő Saints támadássorozat végén Brees javítván előző hibáját egy 9 yardos touchdown passzt adott Jimmy Graham-nek, nem mellesleg egyre közelebb került Dan Marino csúcsához. Érdekesség, hogy a New Orleans 30 másodperccel a negyed vége előtt szerezte a TD-t. A második félidőt 21-10-es Saints vezetésről kezdték meg a csapatok.

A harmadik negyed egy eladott Brees labdával vette kezdetét. A hazaiak irányítója egy 34 yardos támadássorozat végén adta el a játékszert, amelyet Dunta Robinson fülelt le. Az előző interceptionhez hasonlóan a Falcons ezzel a szerzett labdával sem tudott mit kezdeni, míg Brees a következő driveban ismét javítani tudta hibáját. A harminckét esztendős QB egy 24 yardos TD passzt adott Robert Meachem-nek. A touchdown után az Atlanta rúgója, Bryant egy 51 yardos field goalt jegyzett. A felvonás utolsó pontjait a Saints szerezte. A hazaiak rúgója, John Kasay 29 yardról értékesítette field goal kísérletét.

Az utolsó játékrész egy mezőnygóllal vette kezdetét. Bryant 30 yardról sem hibázott, így a Falcons hátránya 15 pontra csökkent. A „Szentek” touchdownnal válaszoltak a vendégek pontjaira. A Falcons irányítója, Matt Ryan passzolt Julio Jones-hoz, de az újoncelkapó kezéből Scott Shanle kiütötte a labdát, amelyet Malcolm Jenkins hordott vissza touchdownra.

Kevesebb mint három perccel a mérkőzés vége előtt eljött az a pillanat, amelyre mindenki várt. Drew Brees egy 9 yardos TD passzt adott Darren Sproles-nak, így a Saints irányítója megdöntötte a legendás Dan Marino rekordját (1984, 5,084 yard). Ezzel egy szezonban ő passzolta a legtöbb yardot (5,087). A mérkőzésen több pont már nem született, így a New Orleans Saints 45-16-ra legyőzte csoportriválisát az Atlanta Falconst.

(sport365.hu)