Ahmad Brooks 44.5 millióért hosszabbított a 49ers-el

A tegnapi napon bejelntették, hogy a San Francisco 49ers csapata szerződést hosszabbított a linebacker Ahmad Brooksal. Brooks egy 6 éves 44.5 millió dolláros szerződést kötött csapatával. A játékos ügynöke Greg Williams nyilatkozata szerint ebből az összegből 17.5 millió a garantált fizetés.

A 27 éves védő az alapszakasz mind a 16 mérkőzésén kezdőként lépett pályára. Hatodik évét fejezte be az NFL-ben. Négy éve a 49ers csapatának tagja és korábban a Cincinnati Bengals csapatát erősítette két éven keresztül. Brookst a 2006-os Draft harmadik körében választotta ki a Bengals, majd 2008 augusztusában lemondott róla és így került San Franciscoba.

Jövőre San Franciscoban biztosan együtt marad majd a kőkemény védelem. Brooks mellett biztosan szerepel majd két All-Pro inside linebacker Patrick Willis és NaVorro Bowman és az idén szenzációsan bemutatkozó újonc Aldon Smith. Mivel Brooks megegyezett a 49ers-el, így a csapatnak lehetősége van, hogy franchise taggel lássa el a Pro Bowler cornerbacket Carlos Rogerst, akinek szintén heteken belül lejár a szerződése.

(nfl.com)