Atari Bigby kezdő akar lenni San Diego-ban

A safety Atari Bigby az idei offseasonban szerződött a San Diego Chargers csapatához és nagy reményekkel várja a következő szezont. Bigby karrierje eddig igencsak hullámzó volt. Jó és rossz szezonok váltogatták egymást. Karrierjének nagy részét Green Bayben töltötte, de nem tudott hosszútávon meghatározó játékossá válni. Reméli, hogy új csapatában más lesz a helyzet.

Bigby a 2005-ös Drafton indult, de egy csapat sem választotta ki. Draftolatlan szabadügynökként a csatlakozott a Miami Dolphins-hoz (2005), majd a New York Jets-hez (2005), de egyik csapatnál sem szerepelt egyetlen mérkőzésen sem. Még 2005-ben csatlakozott a Green Bay Packershez és első évében egy mérkőzésen pályára léphetett. A második évében kettő, majd a harmadik évében mind a 16 mérkőzésen kezdőként lépett pályára. Ezt követte egy rossz, egy jó és egy rossz szezon. Ismétlődő sérülései miatt nem hosszabbított vele a Packers. A tavalyi szezont a Seattle Seahawks csapatánál töltötte, ahol már csak tartalékként számították rá.

A safety nyilatkozata szerint ismét fiatalnak érzi magát és nagyon izgatottan várja a következő szezont. "Egy kész játékos. A futások ellen kihasználja az erejét és emellett remekül védekezik a passzok ellen is. Továbbá a speciális egységben számíthatunk rá. Amikor Green Bayben játszott úgy tekintettem rá mint egy nagyon jó, kezdőcsapat szintű strong safety." - nyilatkozta a Chargers vezetőedzője Norv Turner.

(nfl.com)