Mérkőzés összefoglaló: 49ers 45-31 Packers

A San Francisco 49ers (2. kiemelt) a Green Bay Packers (3.) ellen játszott az NFC főcsoportjának az elődöntőjében. Az összecsapás első labdabirtoklása a hazaiaké volt. A 49ers első három játéka sikeres volt, majd következett egy Colin Kaepernick hiba. Az irányító nem tudott beleállni a dobásába, így az pontatlan lett, sőt az elkapó helyett a vendégek cornerbackje, Sam Shields húzta le a labdát. A huszonöt esztendős védő egy 52 yardos interception visszahordást mutatott be, amelynek végén egy touchdownt ünnepelhetett.

Mason Crosby extra pontja után a Packers 7-0-ra vezetett a 49ers otthonában. Kaepernick gyorsan elfelejtette az eladott labdát és egy nagyszerű támadást vezényelt le (8 play, 80 yard, 3:47 perc). A másodéves QB a drive végén egy 20 yardos futott touchdownt ért el. Aaron Rodgers 7-7-es állásnál lépett először a pályára! A kaliforniai születésű, nem mellesleg 49ers drukker irányító nem erőltette meg magát, ugyanis a Packers 42 másodperc után puntra kényszerült.

A hazaiak következő támadása Kaepernick passzaira épült, de újabb pontokat nem tudtak elérni Jim Harbaughék. A ”Sajtfejűek” nagyszerűen zárták le az első negyedet, ugyanis 29 másodperccel a felvonás vége előtt Dujuan Harris 18 yardos futott TD-jével másodszor is megszerezték a vezetést (14-7). Az első játékrészben Kaepernick-nek volt még egy sikeres passzkísérlete, majd következhetett a második 15 perc.

A San Francisco nem folytatta túlságosan jól a támadását, ugyanis a saját térfelét sem tudta átlépni, így következhetett Andy Lee puntja, amelyet Jeremy Ross-nak kellett volna visszahordania, de a Packers játékosa elvesztette a labdát. A szabad játékszerre C.J. Spillman vetődött rá, vagyis a hazaiak támadói visszatérhettek a pályára. A drive végén egy pocsék snap miatt a kaliforniai alakulat majdnem visszaadta a labdát a Packers-nek, de Kaepernick megmentette a centerét, Jonathan Goodwint.

A fumble után Kaepernick egy 12 yardos TD passzt adott Michael Crabtree-nek. David Akers extra pontjával a 49ers ismét kiegyenlített. A Green Bay egy pocsék drive-ot vezetett, amelynek végén Rodgers csúnyán elpasszolta a labdát. Az interceptiont Tarell Brown jegyezte. A szerzett labdából pontokat ért el a hazai alakulat. Kaepernick ezúttal is Crabtree-nek passzolt, igaz ez a TD elkapás 20 yardos volt. Érdekesség, hogy a drive-ban a 49ers irányítója egy 15 yardos büntetést kapott, amiért sportszerűtlenül viselkedett.

Rodgers megrázta magát és egy remek támadást vezényelt le (6 play, 69 yard, 2:53 perc), nem mellesleg egy 20 yardos touchdown passzt adott James Jones-nak. A San Francisco következő labdabirtoklása a negyed végéig tartott. Harbaughék nagyszerűen haladtak előre, de a Packers 27 yardos vonalánál megtorpantak, így következhetett David Akers mezőnygól kísérlete. A tapasztalt rúgó 36 yardról nem hibázott, így az első félidő után a 49ers 24-21-re vezetett.

A második félidőt a Green Bay Packers kezdte. A ”Sajtfejűek” támadói ugyan 17 pontot szereztek, ennek ellenére Aaron Rodgersék játéka közel sem volt olyan acélos, mint az alapszakaszban, vagy a Minnesota Vikings ellen a Wild Card körben. Az első labdabirtoklását mínusz 3 yarddal fejezték be a vendégek. A San Francisco 49ers sem erőltette meg magát az első támadásában, ugyanis 54 másodperc után puntra kényszerült. A Packers a következő drive-jában átjutott az ellenfél térfelére, nem mellesleg pontokat is szerzett. Mason Crosby 31 yardos mezőnygóljával a Green Bay kiegyenlített.

A vendégek szerencsétlenségére, a hazaiak valamivel több, mint egy perc alatt touchdownt értek el. Kaepernick egy 56 yardos futás után ünnepelhetett egy hatpontost. Akers ezúttal sem hibázta el az extra pont kísérletét, így a Frisco 31-24-re módosította az állást. Érdekesség, hogy a hazaiak irányítója 168 yardot futott. A rájátszás történelmében, még egy QB sem futott ennyi yardot egy rájátszás mérkőzésen! A Packers Rodgers passzaira építette a következő drive-ját, de a vendégek még a saját térfelüket sem tudták átlépni. A negyed utolsó labdabirtoklása a 49ersé volt. A Frisco az utolsó játékrészben folytathatta a támadását.

Rögtön a negyed elején Frank Gore futott egy touchdownt, így a San Francisco már 38-24-re vezetett! A Packers több mint 3 percig birtokolta a labdát, de Rodgersék a 49ers térfelére sem jutottak át, ezzel szemben a hazaiak ismét TD-ét értek el. Egy elképesztő drive végén (11 play, 93 yard, 7:54 perc) Anthony Dixon futott egy hatpontost. Mivel Akers berúgta az extra pont kísérletét, így a kaliforniai együttes eldöntötte a továbbjutást (45-24).

A Packers az utolsó előtti percben Greg Jennings 3 yardos elkapott touchdownjával kozmetikázni tudott az eredményen, ennek ellenére a 49ers meglepően simán, 45-31-re nyerte meg az összecsapást. A San Francisco a 2011-es szezon után a 2012-es idényben is bejutott a főcsoport döntőjébe, ahol az Atlanta Falconsszal (1 kiemelt), vagy a Seattle Seahawksszal (5,) játszik majd.

NFL
Főcsoportelődöntő, NFC

San Francisco 49ers – Green Bay Packers

45-31 (7-14, 17-7, 7-3, 14-7)
Colin Kaepernick 31/17, 263 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 1 Interception Aaron Rodgers 39/26, 257 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 1 Interception
Colin Kaepernick 181 futott yard, 2 Touchdown DuJuan Harris 53 futott yard, 1 Touchdown
Michael Crabtree 119 elkapott yard, 2 Touchdown James Jones 87 elkapott yard, 1 Touchdown
Patrick Willis 7 szerelés, 1 sack Clay Matthews 5 szerelés, 1 sack

Forrás:

Sport 365 - Az online sportújság

sport365.hu

Kép: packers.com, guardian.co.uk, Tony Avelar/Associated Press