Mennyit keressen Viktor Cruz?

Jogos a kérdés, hiszen a hírek szerint elég komoly "követelésekkel" állt elő csapatunk sztárelkapója. Ezért érdemes összehasonlítani igényeit legjobban kereső kollégáihoz képest. Elsőként a liga 10 legjobban fizetett elkapójának fizetését nézzük meg.

Ez alapján tehát teljesen jogos Cruz igénye, hiszen képességekben nem marad el az alábbi játékosoktól, akik pedig mind legalább 8 millió dollárral terhelik csapatuk fizetési sapkáját évente. Szinte kivétel nélkül klasszisok, igaz Santonio Holmes-nak nem jött be a Jets-be való igazolás, Heyward-Bey pedig 2011 kivételével eddig nem hozott kimagasló számokat. Abból a class-ból jobb elkapók is kerültek ki, gondoljunk csak például Nicks-re. Egy top 5 fizetés talán sok lenne Cruznak, de a top 10-t mindenképp megérdemli.

Érzésem szerint ezt a csapatvezetés is beláthatná. Mikor Steve Smith Philadelphiába távozott, akkor pont Cruztól lehetett számítani áttörésre, ami be is következett. Most senkiben sem látok ekkora potenciált, ráadásul Hixon és Barden szerződése is a végéhez ért. Randle-ben nem látok ekkora potenciált, igaz 6-700 yardos idényeket könnyen hozhat, Jernigan meg hát Jernigan...

Az első ábra a cap hitet mutatja.

A tavalyi szabadügynök igazolások sem könnyítik meg csapatunk helyzetét. A következő szerződéseket írták alá közel egy éve:

  • Vincent jackson (Buccaneers) 5 év $55,5 millió
  • Brandon Lloyd (Patriots) 3 év $12 millió
  • Marques Colston (Saints) 5 év $40 millió
  • Robert Meachem (Chargers) 4 év $26 millió
  • Reggie Wayne (Colts) 3 év $17,5 millió
  • Pierre Garcon (Redskins) 5 év $42,5 millió
  • Josh Morgan (Redskins) 3 év $12 millió
  • Laurent Robinson (Jaguars) 5 év $32,5 millió

Az FA piac sajátossága, hogy túlfizetik a játékosokat. Ezt tudja Cruz ügynöke is, hiszen a felsorolt játékosok közül Vincent Jackson kivételével mindenkinél nagyobb értéket képvisel játékosunk. Ha pedig egy Laurent Robinson átlagban évi 6,5 milliót kapna, akkor Cruz ennek akár a kétszeresét is megkereshetné...

A szerencsénk az RFA státusz lehet. Ez annyit tesz, hogy 3 NFL-ben eltöltött szezon után a szerződés lejárása esetén a játékos korlátozott státuszú szabadügynökké válik. Ez esetben szabadon tárgyalhat bármelyik csapattal, azonban az ajánlatot korábbi csapata matchelheti, ez esetben pedig csapatánál marad a játékos. Ellenkező esetben a régi csapat kompenzációra jogosult lehet. A különböző ajánlatokat különböztetjük meg:

  • Csak matchelési jog
  • Matchelési jog és draftolásfüggő kompenzáció
  • Matchelési jog és második körös draft kompenzáció
  • Matchelési jog és első körös draft kompenzáció

Tehát nem sikerül megegyezni Cruzzal, akkor ezeket a tendereket kaphatja. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben egy első körös tendert kapna játékosunk. Ez azt jelentené, hogy $2,8 millió dolláros szerződést kapna kézhez. Ezt egy másik csapat tetszőlegesen túllicitálhatja. Ha ezt mi is megadjuk neki, akkor az elkapó marad, ha nem akkor távozik. Utóbbi esetben azonban egy első körös választási jogot is kapnánk távozó játékosunkért cserébe.

Összefoglalás

Legjobb esetben sikerül megegyezni Cruzzal és minden probléma megoldódik akkor. Egy másik lehetőség lehet a maradásra, ha a tender után matcheljük az ajánlattevő csapat számait. Ebben az esetben azonban még drágábban úsznánk meg...Legrosszabb esetben első körös választási jogért cserébe távozik elkapónk. Ekkor sem járnánk nagyon rosszul, azonban Cruz a franchise egyik arca lett már, akit én nem tudnék elképzelni más csapatban és mindenképp törekedni kell megtartására.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu