A New Orleans Saints egyéves szerződést kötött Jason Smith-el

A New Orleans Saints-nek mindenképpen szüksége volt egy offesnive tacklere, hiszen a korábbi kezdő Jermon Bushrod az offseasonban elfogadta a Chicago Bears ajánlatát. A Saints tegnap bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött Jason Smith-el de az igazolással nem értek véget a Sean Payton vezetőedző álmatlan éjszakái.

Smith-t a 2009-es Draft első körének második helyén választotta ki a St. Louis Rams és az utóbbi évtized egyik legnagyobb melléfogásának bizonyult. A Baylor Egyetem egykori játékosa újonc idényében elszenvedett egy nagyon komoly agyrázkódást ami komolyan befolyásolhatta a karrierjét.

Beilleszkedését még az is nehezítette, hogy főleg jobb tackle poszton szerepeltették pedig az eredeti posztja bal tackle volt és ezen a poszton is választották ki a Draft-on. Első szezonjában 8, másodikon 15 a harmadikon pedig már csak 6 mérkőzésen szerepelt.

Tavaly nyáron a Rams eltradelte Smith-t a New York Jets-el. Smith-ért cserébe a szintén offensive tackle Wayne Hunter érkezett St. Louisba. A tavalyi szezonban az összes alapszakasz mérkőzésen pályára lépett, de egyetlen mérkőzésen sem volt kezdő. A Jets idén februárban elküldte Smith-t.

Sean Payton nyilatkozata szerint a kezdő tackle posztja még üres New Orleansban így mindenki egyenlő eséllyel vág neki a következő szezonnak. A csapatot három éve szolgáló Charles Brown talán némi előnyt fog élvezni a Saintsnél, de a tackle nagyon sérülékeny és ha Smith folyamatosan a bal tackle poszton szerepelhetne akkor nincs kizárva, hogy végre megközelíti azt a szintet amit a Draft értéke megkívánna.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com, nj.com)