A következő alapszakasz menetrendje

Ma hajnalban nyilvánosságra hozták a következő alapszakasz menetrendjét. Most már nem csak a párosításokat hanem a konkrét időpontokat is tudjuk. IDE kattintva az nfl.com oldalán megtekinthető a 17 hét pontos menetrendje. Az oldalon csak az első hetet közöljük, hiszen az nfl.com-on szereplő sorsolás külön szűrhető hetekre, csapatokra, hétfő és csütörtök esti mérkőzésekre is.

Az idény vége felé természetesen változhatnak majd az időpontok hiszen a tévétársaságok igyekeznek a legnagyobb jelentőséggel bíró találkozókat közvetíteni. Ez természetesen csak a napi időpontokban jelenthet változást, a hetek menetrendje változatlan marad úgy mint a csütörtöki és hétfői mérkőzések időpontja is.

Az alapszakasz szeptember 5.-én, csütörtök este veszi kezdetét. Hagyományosan a bajnok nyitja meg az alapszakaszt. Nem is lehetne jobb nyitómérkőzést kívánni mint a Denver Broncos - Baltimore Ravens összecsapás. Peyton Manning és a Broncos visszavághat a januári felejthetetlen mérkőzésen elszenvedett vereségért. Elméletileg könnyebb dolguk lesz mint tavaly, hiszen a bajnok nagyon átalakult az offseasonban, dehát ezért is szép az NFL mert megjósolhatatlan és itt minden megtörténhet.

A korábbi évekből kiindulva Magyarországon is élőben nézhetjük majd a SportTv-n a Broncos - Ravens nyitómérkőzést. Ha a Sport televízió nem fog változtatni a megszokott menetrenden (és elvileg nem tudnak mert aláírt szerződésük van) akkor vasárnap este nem kisebb mérkőzés mint a San Francisco 49 - Green Bay Packers és kedd hajnalban pedig a Washington Redskins - Philadelphia Eagles mérkőzést láthatjuk majd.

1. hét

Szeptember 5. 02:30

Denver Broncos - Baltimore Ravens

Szeptember 8. 19:00

Buffalo Bills - New England Patriots

Pittsburgh Steelers - Tennessee Titans

New Orleans Saints - Atlanta Falcons

New York Jets - Tampa Bay Buccaneers

Jacksonville Jaguars - Kansas City Chiefs

Carolina Panthers - Seattle Seahawks

Chicago Bears - Cincinnati Bengals

Cleveland Browns - Miami Dolphins

Detroit Lions - Minnesota Vikings

Indianapolis Colts - Oakland Raiders

Szeptember 8. 22:25

San Francisco 49 - Green Bay Packers

St. Louis Rams - Arizona Cardinals

Szeptember 9. 02:30

Dallas Cowboys - New York Giants

Szeptember 10. 01:10

Washington Redskins - Philadelphia Eagles

Szeptember 10. 04:20

San Diego Chargers - Houston Texans

(nfl.com, Fotó: canalstreetchronicles.com)

Címkék: alapszakasz