A Texans 55 millió dollárért hosszabbított Brian Cushing-al

A Texans tegnap bejelentette hatéves, 55.643 dolláros szerződéshosszabbítást kötött védelmének egyik kulcsjátékosával, a linebacker Brian Cushing-al. A szerződés 21 millió dollár garantált összeget tartalmaz. Cushing-ot a 2009-es Draft 15. helyén választotta ki a Texans és ötéves újonc szezonjának utolsó évébe lépett de a megkötött szerződéssel még sokáig a Houston-i védelem egyik alapembere lesz.

"Nem is lehetnék boldogabb. Azzal a csapattal és szervezettel vagyok amit szeretek. Nem is szeretnék bárhol máshol lenni." - küldte szöveges üzenetében Cushing.

Cushing most tér vissza komoly sérüléséből hiszen a tavalyi alapszakasz ötödik hetében keresztszalag szakadást szenvedett és véget is ért számára a tavalyi szezon. A védelem még nélküle is nagyon erős maradt de a belső linebacker nélkül Wade Phillips védelme 25 ponttal többet kapott mint egy alapszakasszal korábban.

A Texansnak egy kicsit variálnia kellett a szerződésekkel, hogy megköthessék Cushing hosszútávú kontraktusát. A Houston Chronicle jelentése szerint a wide receiver Andre Johnson 10.5 millió dolláros alapfizetését 5 millióra lecsökkentették. Ezzel 5.5 millió dollárt szabadítottak fel a fizetési sapkában és a különbözetet bónuszként fogja megkapni az elkapó.

Cushing négy éves pályafutása alatt 49 mérkőzésen lépett pályára, 353 tacklet, 9.5 sacket, 7 interceptiont és 6 kierőszakolt fumblet szerzett. A tavalyi szezon legjobb védőjátékosának választott J.J. Watt-al és a cornerback Johnathan Joseph-el kiegészülve hosszú évekig egy TOP 10-es védelem alapját képezhetik. A következő szezonban J.J. Watt gondolkodhat egy hasonló szerződésben.

(nfl.com, Fotó: trojanempire.com)