Diehl szerint Nicks távozik az év végén

A tegnapi nap folyamán David Diehl adott egy interjút, melyben elmondta, hogy nem tartja valószínűnek Nicks maradását. A két játékosnak ugyanaz az ügynöke, így tudhat valamit falemberünk az ügy kapcsán...

"Nem gondolom, hogy maradni fog. Ugyanakkor nem szeretném ha így történne, hiszen olyan mintha a testvérem lenne. Közös ügynökünk miatt draftolása után nálam lakott, így azóta ismerem már, hogy kilépett az egyetemről. Ugyanakkor az offseason során megfizettük Victor Cruzt, ami sok pénzt emésztett fel, Nicks pedig egy első számú elkapó, így a neki járó fizetést biztosan megadja majd valaki." -nyilatkozta játékosunk.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem cseréltük el az elkapót? A GM Jerry Reese azt mondta a médiának, hogy voltak kísérletek a WR áruba bocsátására, de nem törték magukat túlzottan emiatt. Azt se feledjük, hogy az NFC Eastben még mindig bárki odaérhet az első helyre, így továbbra is szükség lesz Nicks szolgálataira. Az is egy opció lehet, hogy továbbra is Giants játékos maradjon a korábbi UNC játékos. Ha leereszt az idény második felére, akkor egyáltalán nem biztos, hogy megkapja az áhított nagy pénzt. Eddigi pályafutása során többször is bajlódott sérüléssel, így egy esetleges újabb kényszerpihenő esetén sem biztos, hogy nagy fizetést kapna.

2. körösnél rosszabb draft cetliért egyébként sem lett volna értelme eladni a játékost. Valószínűsíthető új csapatától vélhetően akkora pénzt kap majd, hogy egy 3. körös kompenzációs pickkel gazdagodik csapatunk. Mi van akkor, ha nem kapja meg ezt a pénzt? Úgy gondolom egy kisebb összegért nálunk Nicks. Egyelőre továbbra is egyik kulcsjátékosunkról beszélünk, így egyelőre élvezzük azt, hogy kedvenc franchise-unk tagja, márciusban pedig majd visszatérünk a kérdésre.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu